23.fejezet

Hali! :)
Itt vagyok a legújabb résszel...remélem tetszeni fog, és köszönöm a hozzászólásokat.
De azért szólok, hogy Liam és Laura jövője egyáltalán nem biztos!!!
Puszi! :))) :*







Shut the door, turn the lights off
I wanna be with you
I wanna fill your love
I wanna lay beside you
I cannot hide this even though I try
Liam elképesztően sármosan nézett ki a fekete öltönyében, vörös nyakkendővel. Az egyik keze lazán a hasán pihent, míg a másik kezével a mikrofont tartotta.
A hangja tökéletes volt, mély és erőteljes. Elároaszotta az egész termet, szívemet megtöltve melegséggel.
Heart beats harder
Time escapes me
Trembling hands touch skin
At makes this hard girl
And the tears stream down my face
Amíg énekelt egész végig a szemembe nézett, én pedig úgy éreztem, mintha rajtunk kívül senki más sem lenne a helyiségben.
Nem tudtam uralkodni a szívemen, ami úgy vert akár egy dob, nem tudtam kontrolárni a szemem könybe lábadását, és a kezeim remegését, miközben azt nézztem, ahogyan nekem énekel.
If we could only have this life for one more day
If we could only turn back time
Az egész olyan volt, mint egy álom, egy tündérmese...és nem számít, hogy hányszor csíptem meg magam, Liam és a fiúk nem tüntek el a színpadról. Az egész valóság volt.
Vajon Liam Payne tényleg így érez irántam?
A szívem el akarta hinni, hogy Liam igenis....szeret engem. De az eszem az ellentetjét akarta. Ezek az érzések, csak még jobban összezavartak mindent.
Nem fogom hagyni, hogy Liam vagy a fiúk megsérüljenek miattam. Valamint az az szemét, nem tünt olyannak, akinek vannak érzései. Az összezavartságom ellenére, teljesen hipnotizálva éreztem magam, hipnotizálva a gyönyörü dal miatt. A szemeimet egyre inkább ellepték a könnyek.
Liam egy pillanatra sem fordította el a tekintetét.
You know I´ll be
Your life, your voice, your reason to be
My love, my heart
Is breathing for this
Moments in time
I´ll find the words to say
Before you leave me today
Szinte a fellegekben éreztem magam, amint ott álltam és Liam-et nézztem. De a mobilom váratla rezgése azonnal visszarepített a földre.
"Ebből elég Laura! Figyelmeztettelek előre, hogy ne ess bele Mr. Payne-be. Most azonnal menj el, és nem bántom." -olvastam.
Amint elolvastam, azonnal sarkon fordultam a ruhám alját megemeltem és rohanni kezdtem. Tudtam, hogy az a szemét nem szórakozik, és tényleg képes bántani Liam-et. Tudtam, hogy gyilkos gondolatok járnak a fejében, és tudtam, hogy mindennek én vagyok az oka.  Olyan gyorsan futottam amennyire csak tudtam a nagy tömegben.
Close the door
Throw the key
Don´t wanna be reminded
Don´t wanna be seen
Don´t wanna be without you
My judgement is clouded
Like tonight´s sky
Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, amikor kiértem a bálteremből. A többi embertől furcsa pillantásokat kaptam, hiszen szemtanúi voltak a "hazafutásomnak".
Hallottam a fiúk hangját, amint tovább éneklik ezt a gyönyörü dalt, én pedig ott álltam a hallban levegőért kapkodva.
Undecided
Voice is numb
Try to scream out my lungs
But it makes this harder
And the tears stream down my face
Csak egyetlen egy gondolat jár most a fejemben: minnél gyorsabban eltünni.
- Elnézést. -szólítottam meg valakit, úgy tünt, hogy itt dolgozik ma este. -Szükségem van egy taxira, olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehet. -mondtam.
- Uhm, igenis hölgyem. -nézett rám furcsán, de azonnal tárcsázni kezdett. -A taxi 15 perc múlva itt lesz, sajnálom, de csak ennyit tudtam tenni. -mondta.
- Köszönöm. -suttogtam.
If we could only have this life for one more day
If we could only turn back time...
Hátrálni kezdtem, mígnem falat éreztem a hátam mögött, így lecsúsztam és leültem a földre.
A könnyel utat törtek maguknak, és úgy éreztem, hogy az álarcomat is lemossa, amit már jó ideje magamon hordok. Komolyan úgy éreztem magam, mint Hamupipőke, akinek el kell hagynia szerelmét,amint az óra éjfélt üt. Kivéve bersze, a boldog befejezést.
Körülöttem pár pincér sürgött-forgott, kezükben tárcákkal. Elnevettem magam, mikor belegondoltam az egész estébe. Ennek az egésznek egy jótékonysági bálnak kellene lennie, de az emberek mégis kaviárral tönik magukat, holott pár sarokkal odébb, az emberek éheznek az utcákon.
Azért imádkoztam, hogy a kisöcsém ne legyen egy közülük. Reménykedtem, hogy valahol biztonságban van, és melegben. Erőt vettem magamon, és visszaírtam annak a szemétnek.
"Engem megkaphatsz, oké?Nyertél, bármit megkaphatsz, amit csak akarsz. De kérlek, senki mást ne bánts"-küldtem el.
Reméltem, hogy a könyörgésem megteszi. Renézztem a mobilomra, még 7 perc sem telt el azóta, amióta várakozok. A zene odabent abbamaradt. Akárcsak a kapcsolatom Liam-el és a többiekkel.
Be kell fejeznem, nem számít hogyha belerokkanok, akkor is végett kell ennek vetnem. Hirtelen hangos lépteket hallottam meg magam mögött, nem tudtam, hogy ki lehet az. De nem is volt időm ezen gondolkodni, mert Liam Payne termedt előttem, nyakkendője elmozdult és haja is kissé kócos volt.
- Laura. -szólalt meg meglepetten, amikor meglátta, hogy a padlón ülök, könnyek között. -Mi a baj? Miért rohantál el? -kérdezte.
Csak megrázztam a fejem, miközben felálltam. Nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy belenézzek a szemeibe. -Liam, ne... -suttogtam, könnyeimet törölgetve.
- Miért sírsz? -kérdezte, majd megfogta a csuklómat, hogy odébb húzzon. -Láttam, hogy a mobilodra nézztél odabenn. Mit írt neked? -kérdezte idegesen.
- Nem sírok. -dagadtam a dagadhatatlant.
- De igen, ne hazudj. -megköszörülte a torkát, a hangja már sokkal lágyabban szólt. -De nem számít, mert még így is te vagy a leggyönyörübb lány, akit valaha is láttam. -mondta.
- Liam. -kezdtem, csuklómat kihúzva újjai közül.
- Laura Harper, gyönyörü vagy ma este. Nem győzlek csodálni. -mondta, kezeit a zsebébe dugva.
Szembe fordultam vele. Semmit sem lehetett leolvasni rólam. Az arcomon egyaránt látni lehetett a harag, az aggódás, a félelem érzését.
- Miért írtad azt a dalt? Miért nekem írtad? -kérdeztem remegő hanggal.
- Mi? Hát, nem is tudom. Azt gondoltam, hogy...én csak... -makogta.
- Liam! Ez nem jó neked. -mondtam.
- Mégis mi nem jó nekem? -lépett közelebb hozzám.
- Uhm...én. -mondtam ki, ami már nagyon régóta bennem volt, az igazság kijött belőlem.
- Micsoda? Ez most mégis hogy jutott az eszedbe? Laura, te....
- Nem. -vágtam a szavába, megemelve kissé a hangomat. -Nem tudom ezt tovább csinálni. Liam, nem játszhatom tovább azt a játékot, amit úgy is én fogok elveszteni. Túl kockázatos a számodra, túl veszélyes  a fiúkra nézzve, én csak....nem tudom tovább folytatni. Túlságosan is fontos vagy a számomra ahhoz, hogy bajod essen. -fejeztem be a mondatot, szinte már suttogva. A szemeimmel Liam arcát páztáztam, próbáltam valamit leolvasni róla.
De most néma csend volt közöttünk, a hatalmas üvegajtó felé nézztem, hogy lássam, meg jött-e már a taxim.
- Laura. Nézz rám. -szólalt meg, elcsukló hangon.
Hezitáltam, de végül erőt vettem magamon, és ránézztem. Két kezét arcomra helyezte, gyengéden letörölve a könnyeimet. Gyönyörü barna szemei beleolvadtak zöld szemeimbe.
- 9 betü. -kezdte, majd egy nagy levegőt vett.
- Mi? -suttogtam, ráharapva alsó ajkamra.
- Egy szó, 9 betü, csak mondd ki. -suttogta.
- Liam, én....-nem tudtam kimondani, nem volt hozzá erőm, sem bátorságom.
- Mond ki, és a tiéd leszek, miden megváltozik. Mond ki, és soha többé nem leszel magányos, nem kellessz többé semmitől sem félned, mert nemhagyom.
Liam haja féloldalasan állt, tökéletesen láttam mindkét szemét, amelyek szinte könyörögtek azért az egy szóért. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha megcsókolnám ezt a híres fiút, aki egy szempillantás alatt a legjobb barátom lett, pedig akkor még csak egy hete sem voltam a városban.
- Liam, én...én. -kezdtem. Annyira nagyon beakartam vallani neki az érzéseimet, amelyek már azóta gyötörnek, mióta a repülőn találkoztunk.
De egy göndör, szőke fej elvonta a figyelmemet, akit épp Liam háta mögött láttam meg.
- Samuel! -kiáltottam el magam, odébb lökve Liam-et, aki csak letaglózva állt ott. Samuel valószínüleg itt dolgozik ma este.
A fiú azonnal megfordult, és meglepetten nézett rám, amint felé rohanok. Azonnal letette a megrakott tárcát, és futni kezdett az ellenkező irányba.
- Ne, állj meg! Samuel. -könyörögtem, hogy megálljon.
- Menj el! Nem csináltam semmit. Nem én voltam. -kiáltotta a vála felett, nekimenve a vendégeknek.
- Samuel Harper! -ordítottam el magam, túlkiabálva a zenét. -Azonnal állj meg. A francba.
A fiú abban a pillanatban, ahogy kimondtam a nevét, megállt, és félve visszafordult hozzám.
- Miért szólítottál így? Honnan tudod a nevemet? -kérdezte meglepetten.
- Mert, az én nevem is ez. A nevem Laura, Laura Harper. Nem tudtam, hogy emlékszel-e még rám. Nem akartalak megijeszteni. De azt hiszem, hogy a kisöcsém vagy. -na jó, ez elég furán hangzott.
Ajkait összeszorította és hátrálni kezdett.
- Nem. -mondta. -Nekem, nincs nővérem. Te Amerikai vagy? Ennek semmi értelme. Tévedsz.
Megfordult, és újra folytatni kezdte a munkáját.
- Az apád neve Duke Daniel Harper? -kérdeztem, remélve, hogy újra hajlandó lesz szóbaállni velem. A kisfiú újra felém fordult, de egy árva szót sem mondott.
A hallgatását egy igen-nek vettem, vagyis az apja neve tényleg az, amit sejtettem.
- Figyelj. Tudom, hogy nagyon sok mindent meg kell beszélnünk. -nevettem el magam, és átkaroltam a kisöcsém vállát.
Hálát adtam az Urnak gondolatban, hogy biztonságban rátaláltam Samuel-re...ő volt a hiányzó darab a múltamból. 8 év telt el anya halála óta, 8 éva vagyok egyedül.
De mindez hét nap alatt teljesen megváltozott. Többé már nem én voltam az utolsó Harper. Többé már nem voltam egyedül.