20.fejezet

Sziasztok!!!
Itt is vagyok. Sajnos Szlovákia nem nyerte meg, de a második hely sem rosz :/
Igazán sajnálom, hogy ennyire megcsappantak a kommentek számai az utóbbi időkben...talán már nem tetszik annyira a blogom? :/
Akik írtak, azoknak pedig nagyon szépen köszönöm!!! :) :*




- Laura? -hallottam meg Liam Payne suttogó hangját, amint lassan benyitott a hálószobám ajtaján.
- Hmm? -motyogtam valamit, az ajtó felé fordulva az ágyamban.
- Oké, azon a kanapén nem lehet aludni. Még a padló is kényelmesebb annál. -ásított, és az ágyam felé kezdett közeledni az árnyékban.
- A padlón? Hát akkor minden el van rendezve. -válaszoltam, még mindig félálomban.
- Hát, itt fogok aludni az ágyban, csak gondoltam szólok. -jelentette ki. Nem is tétovázott, fogta magát és azonnal bemászott az ágy másik oldalába, kényelmesen elhelyezkedve.
Túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy most ellenkezni kezdjek. Ugyhogy fogtam magam, és odébb húzódtam, valamint az ágyam melletti székről elvettem egy takarót és odaadtam Liam-nek.
Rápillantottam a digitális órára, ami az éjjeli szekrényen volt, hajnali fél hármat mutatott.
- El férsz? Elég takaród van? -kérdeztem, mivel éreztem, hogy mozog mellettem, amíg el nem helyezkedett.
- Tökéletes, köszi. -válaszolta, én pedig elképzeltem azt a féloldalas mosolyát a sötétben.
Liam háta érintette az enyémet, amitől még nyugodtabbnak éreztem magam. A melegség ami áradt belőle, engem is megnyugtatott.
Néhány percig csak bámultam magam elé a sötétben, majd megpróbáltam valahogyan visszaaludni.
Meghallottam Liam egyenletes szuszogását mellőlem, a hang ahogyan a levegőt vette, engem is mély álomba röpített. Biztos voltam benne, hogy már mélységesen alszik, amikor jóéjt kívántam neki, és egy "köszönök mindent-et".

Másnap reggel 8 körül ébredtem fel. Liam ott feküdt mellettem, ami azt bizonyítottam, hogy a tegnap éjszakát nem csak álmodtam. Csak még aranyosabb volt, amint ott aludt hasmánt.
Nem volt rajta semmi, csak egy rövid nadrág, így izmos hátát tökéletesen láthattam, mivel a takaró le volt csúszva róla.
Uralkodnom kellett magamon, hogy ne simítsak végig újjaimmal tökéletese hátán. A nem ide való gondolatokat fejem megrázásával próbáltam elhesegetni.
"Uralkodj magadon Laura. Liam a barátod, ne ronts el mindent" -mondogattam magamban.
Kikászálódtam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt, alig várva a reggeli frittítő zuhanyt.
Ma megtalájuk az öcsémet, érzem. Meg kell őt találnunk...valahogy. Beálltam a zuhany alá, élveztem amint a vízcseppek elmossák az aggodalmamat és a feszültséget. Halkan énekelni kezdtem azt a dalt, amit tegnap Liam dúdolt a fülembe, miközben táncoltunk. De egy kopogás hirtelen megzavart.
- Tudod, a hangod igazán kellemem ébresztő Laura. -hallottam meg Liam, rekedtes reggeli hangját az ajtó túloldaláról.
- Hoppá. Bocsánat. -pirultam el a zuhany alatt, még ha nem is látja.
Gyorsan elkészültem, megszárítottam a hajamat, majd lazán vállaimra engedtem. Egy egyszerü halványzöld nyári ruhát vettem föl, ami illet a szemem színéhez, majd gyorsan feltettem egy kis spirált és púdert. Miután teljesen elkészültem kimentem Liam-hez a nappaliba.
- Oh, szia. Igazán csinos vagy ma. -szólalt meg Liam, amikor meghallotta, hogy beléptem a szobába, és a válla felett felém kapta a tekintetét. -Reggelit csinálok. -mondta izgatottan, kezében egy serpenyőt tartva.
Nincs valami nagy lakásom, igy a nappali is egyben van a konyhával. Nem egy Hilton hotel, de most ez az otthonom, és nekem tökéletesen megfelel.
- Köszönöm. -kuncogtam az orrom alatt. Liam már teljesen fel volt öltözve. Egy szürke csőszárú nadrág, valamint egy fehér V nyakú póló volt rajta. -Te pedig....omlettet csinálsz? -kérdeztem, majd a pulthoz sétáltam, hogy jobban szemügyre vegyem a kis készítményét.
- Igen, pontosan. -válaszolta. -Remélem nem baj, de felhasználtam az utolsó tojásokat. De nagyon jól sikerültek. -mondta.
- Hmm. Azt majd én eldönt˜öm. De igazán remek illata van. -ismertem el.
- Tessék fogyassza egészséggel eme remek reggelit, amit nem más, mint az elismert Liam séf készített. Bon apetite. -mosolygott rám, miközben letette a tányérokat az asztalra.
- Te tényleg beteg vagy. -motyogtam, játékosan Liam-re pillantva.
- Nos? Izlik? -kérdezte meg azonnal, amint bekaptam az első falatot.
- Ez...ez nagyon is jó. Wow. -bólintottam, és örömmel pásztáztam Liam elégedett arcát.
- Remek, örülök, hogy ízlik. -mosolygott.
Csendben megettük a reggelinket, semmit sem lehetett hallani, csupán az evőeszközök csattogását, amint hozzáértek a tányérhoz. Ez volt az egyetlen hang, ami betöltötte a szobát.
- Szóval. -törte meg a csendet Liam, majd a pohárjáért nyúlt, amiben tej volt. -Tudsz róla, hogy beszélsz álmodban egy kicsit? -kérdezte.
Majdnem kiköptem a tojást, ami éppen a számban volt. -Mi? Na és...ööö...mit mondtam? -kérdeztem idegesen, remélve, hogy semmilyen kínos dolgot nem kotyogtam ki, miközben aludtam.
- Hát, nem igazán értettem. Először, azt hittem, hogy hozzám beszélsz, mivel egyszer az én nevemet mondtad. De igazából csak motyogtál magadban. -válaszolta.
- Oh. -mondtam megkönnyebbülve. -Sajnálom. Jól aludtál?
- Mint a tej. -válaszolta mosolyogva. -Indulhatunk? -kérdezte.
- Indulni? Hova? -kérdeztem, és felvettem az asztalról az imént használt dolgokat, majd a mosogatóhoz sétáltam, hogy elmossam azokat.
- Akárhová. Amerre csak menni akarsz. Körülnézünk a városban az öcséd után. Jól hangzik? -kérdezte.
- Liam. -kezdtem, majd megengedtem a vizet, hogy leöblítsem a tányérokat. -Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Egyedül is meg tudom keresni. Tudom, hogy neked nagyon sok dolgod van a banda miatt. A fiúk valószínüleg.... -folytattam volna, de közbeszólt.
- Nem fogsz megszabadulni tőlem. Szép próbálkozás. -állt fel az asztaltól, majd kezébe vette a cuccait. -Kész vagy?
- Uh, azt hiszem. Menjünk.

Már vagy négy órája a városban kocsikáztunk, de semmi. Csak annyit értünk el, hogy Liam már harmadszor tankolta tele a kocsit.
Liam olyan volt, mint egy amatőr túristavezető. Minden egyes épületről mondott valamit, csak hogy egy kicsit elterelje a figyelmemet a tényről, hogy sehol sem találjuk Samuel-t.
Azt hiszem, hogy több dolgot és történelmi információt mondott el nekem egész London-ról, mint amennyit egy könyvben elolvashat az ember.
- Jaaa, és ez a pékség itt, igazán remek. Itt sütik a legjobb sütiket, messze a világon. -mutatott egy kis épületre az utca sarkán. -Ez Niall egyik kedvenc helye. Majd máskor elviszlek. -mondta.
A szemem már szinte fájt attól, hogy szabályosan átscanneltem az embereket az utcán, de semmi.
Csak abban reménykedtem, hogy jól van, valamerre.
- Oh, és ez az épület egy müvészeti múzeum. -folytatta tovább. -Igazi festmények vannak a birtokukban, magától Leonardo DaVinci-tól. Igazán remek képek.
Csak sóhajtottam, oké, feladom. -Liam, már majdnem négy óra, ennyi elég volt mára.
- Laura, megtaláljuk. Biztos vagyok benne, hogy nincs semmi baja. -próbált bíztatni.
- Remélem, és tényleg köszönök mindent. -mosolyogtam rá szomorúan, közben fáradt szemeimet d˜örzsöltem.
- Nincs mit, ˜örülök, hogy segíthetek. -mosolygott rám elragadóan.
- Szóval, és ki tennél a ház előtt? -kérdeztem.
- Mi? Haggyalak egyedül? Nem. Visszajössz velem hozzánk. -makacsolta meg magát.
Olyan elszánt védelmet éreztem a hangjában, ami megdobogtatta a szívemet.
- Talán el kéne mondanunk a fiúknak. -szólaltam meg bátortalanul, közben az egyik hajtincsemet babráltam, csak hogy véletlenül se kelljen Liam szemébe nézznem.
- Uhm, hát...nem tudom. -motyogta, és ő is göndörkés hajába túrt egyik kezével.
- Liam, ne hazudj nekik. Tudniuk kell erről, veszélyben lehetnek. -próbáltam meggyőzni. -Nem élhetnek abban a hitben, hogy teljesen biztonságban vannak.
Liam nem válaszolt semmit, csak mereven bámulta az utat maga előtt, az arca merev volt és hidegség tükröződött rajta.
Nem bírtam a csöndet, így hát ismét én szólaltam meg. -Ha együtt akarjuk végig csinálni, be kell látnod, hogy ők is veszélyben vannak.
- Tudom. -szólalt meg, és egy nagy levegőt vett. -Oké, elmondom nekik. Majd hamarosan. Megígérem.
- Rendben. -bólintottam.
- De héé, most jut eszembe. Zayn épp most küldött egy SMS-t. Teljesen elfelejtettem, ma vásárolnunk kell. Uj öltönyt kell vennünk a jótékonysági estélyre....egy ilyen elegáns ünnepség a jövöhéten. -magyarázta, majd egy nagy kanyart vettünk a kocsival.
- Oh. -csak ennyit tudtam válaszolni.
- Hát sajnálom. De neked is velünk kell jönnöd vásárolni. -mosolygott, majd megbökte a vállamat játékosan. -Maximum másfél óra az egész.
- Liam, attól eltekintve, hogy hogyan szoktam viselkedni, nem vagyok öt éves. Nem kell óvóbácsit játszanod. -nevettem, de próbáltam megtartani a komoly hangnememet.
- Hogy óvóbácsit játszani? Ha azt csinálnám akkor minden egyes óráért, amit kibírok veled pénzt kérnék. Az meg sem fordult a fejedben, hogy azért vagyok veled, mert akarok? -kérdezte.
Inkább nem válaszoltam semmit, és az út további részében inkább csendben ültem. Amint megérkeztünk a fiúk házához, egyre idegeseb lettem, amit szerintem Liam is észrevett, mikor kiszálltunk a kocsiból.
- Laura. Minden rendben lesz. -próbált erőt önteni belém, én pedig őszintén megpróbáltam hinni neki.
- Hééé, fajankók. -kiáltotta el magát Liam, amint beléptünk a házba. Erős hangja betöltötte a folyosót.
- Jééé, nézzétek. Liam haza jött. -hallottam meg Louis bolond hangját valahonnan az emeletről. -Oh, és elhozta a kis barátját is. -kiáltotta el magát újra, amikor meglátott.
- Laura ittvan? -hallottam meg Harry hangját, mire a konyha ajtaja hirtelen kicsapódott és Harry vigyorgó képével találtam szemben magam, aki épp egy almát evett.
- Hol van Niall és Zayn? -kérdezte meg azonnal Liam, amikor nem látta sehol a banda többi tagját. -Mindjárt indulnunk kell, és nem késhetünk. Emlékesztek, hogy legutóbb is milyen mérges volt ránk Simon. -mondta.
- Igen. -szólalt meg Louis. Szinte látszott rajta, ahogy felidézi azt a bizonyos emléket. -Nagyon dühös volt.
- Szia Laura. -jött közelebb Harry. -Hogy vagy? Nagyon csinos vagy ma. -bókolt, majd megölelt.
- Köszönöm. -válaszoltam elpirulva.
- Nos, hát azt hiszem, hogy Zayn a szobájában van, és Niall még alszik. -válaszolt Louis Liam kérdésére.
- Oké, szólok nekik. Egy perc. -mondta Liam, majd feltrappolt a lépcsőn.
Harry egy újabbat harapot almájába, én pedig ott álltam kettejük között, és kezdtem egy kicsit kellemetlenül érezni magam. Hiszen nem másokkal voltam ott, mint Larry Stylinson-al.
- Nos akkor térjünk is a lényegre. Liam és te lefeküdtetek? -szólalt meg hirtelen Louis, közben egyik szemöldökét húzogatta. Harry hirtelen kiköpte az almát ami éppen a szájában volt.
- Mi? -kérdeztem, szerintem úgy nézhettem ki, mint egy paradicsom. -Nem, mi nem...ez nem az. -nem tudtam, mit válaszolni.
- Jajj, csigavér. Csak vicceltem.  -vigyorgott rám, majd egyik karját keresztül dobta a vállamom, mintha évek óta puszipajtások lennénk. De akkor is, nálad aludt éjszaka. -húzogatta még mindig a szemöldökét, amire én még inkább elpirultam.
- Héé Louis. A vicceknek nem is tudom talán...viccesnek kéne lenniük. -válaszoltam vsissza.
Harry csak nevetett, mire Louis védekezésképpen felemelte kezeit. -Oké, oké...de most komolyan...hogy álltok Payne-el? -kérdezte.
- Jól. Jó barátok vagyunk. -válaszoltam. Abban reménykedtem, hogy elég meggyőző választ adtam, és így elkerülhetem a többi ostoba kérdést.
- Hát, ő nem ezt mondta nekünk, mert... -de Harry hirtelen köhögése megakadályozta a mondandója befejezésében.
- Oké hölgyek, indulhatunk? -hallottuk meg Liam hangját, aki épp a lépcsőn tartott lefelé, nyomában Zayn-el és egy nagyon álmos Niall-el.
A fiúk előre indultak, én pedig megvártam Liam-et, amíg becsukja az ajtót.
Nagyon remélem hogy nem haragszik, és megérti, hogy aggódom a fiúk biztonsága miatt, biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanígy van vele.
Megszorította a kezem, és a fülembe súgta, hogy minden rendben lesz...bárcsak igy lenne.
- Te tényleg elhiszed ezt? -kérdeztem remegő hanggal, közben szemeimmel a négy vidám srácot nézztem magam előtt, akik épp most ugráltak be sorba a kocsiba.
- Muszály hinnem benne. Mégis mi más választásunk van? -kérdezte.
- Neked van más választásod is Liam, neked mindig is volt más választásod. Egy választás messze tőlem. -mondtam, szemeimmel a földet bámultam.
- Azt sohasem választanám. -mondta halkan, majd ujjait összekulcsolta az enyéimmel.