15.fejezet

Sziasztok!
Még délután szerettem volna hozzni az új részt, de aztán filmet nézztem helyette a neten :D ...bocsi :)
A felhők fölött 3 méterrel-igazán remek film, csak ajánlani tudom mindenkinek.
Nem azt a tipikus Hollywood-i nyálas story, amelyek mindig happy end-el végződnek. Nem amcsi film, hanem spanyol, de attól még a legjobb, amit valaha is láttam.
Na de azért a főszereplő pasi sem piskóta, külön miatta is érdemes megnézzni :D
Mindjárt beteszek egy képet róla :D ...és majd várom a véleményeket is ám..a részről plussz a pasiról is jöhetnek!!!




Nem tudom leírni, hogy milyen dühöt és haragot éreztem akkor, amikor elolvastam az üzenetet. Nem nézztem fel, csak mereven bámultam a képernyőt, kezemben szorongotva a telefonomat.
Liam hirtelen megmozdult, amire azonnal felkaptam a fejemet, de szerencsére nem ébredt fel.
- Annyira sajnálom Liam. -suttogtam halkan. A szívemben elképesztő büntudatot éreztem, amiért Liam-et és a többi srácot ilyen veszélybe kevertem.
Gyorsan kilépkedtem a szobájából és átmentem az ideiglenes szobámba.
Alig zártam be magam mögött az ajtót, a könnyek utat törtek maguknak. Nehéz volt kontrolárni a sírásomat, nem szerettem volna, hogy a fiúk meghallják és felébredjenek.
Csak annyit szerettem volna tudni, hogy miért én.
Mégis mi a fenét tettem, amiért ezt érdemlem. Ezt a kegyetlen bánásmódot. Ezt az örökké tartó nyugtalan érzést, tele félelemmel és paranoiával.
Az a szemét szinte darabkáról darabkára tépi szét a szívemet, lassan tönkretéve mindent, ami valaha is számított nekem, minden egyes SMS-el, egyre nagyobbat rúg belém.
Miért nem élvezhetem az ittlétemet London-ban?...és miért, valaki mondja meg miért? Liam-nek miért kellett belekeverednie? Miért kell a fiúknak is veszélyben lenniük?
Azért mert egy önző dög vagy.-üvöltötte az agyam.
Azt hiszem a legrosszabb az egészben az, hogy nem tudok odamenni senkihez sem, hogy alaposan kisírjam magam.
Egy lehetetlen harcot folytattam saját magammal. Egy harcot a szívem és az agyam között, csak az a baj, hogy már mindkettő darabokban hever.
Az okos, önzetlen Laura Harper úgy gondolja, hogy a legjobb az lenne, ha lelépne, el innen messzire a One Direction-tól, megkímélve ezzel őket mindenféle veszélytől, amelyek rájuk leselkedhetnek.
De az önző Laura Harper szerint, inkább itt kellene maradnia a házukban, Liam mellett, aki majd megvédi őt, ezzel kockára téve a saját életét.
Nem tudom, hogy mégis mit csinálja, nem tudom.
De viszont az ártatlan Dexter Trenton halála nagyban megkönnyebbítette a döntésemet. Nincs min gondolkodni. Az a szemét nagyon komolyan gondolja, megölt valakit, ezért nem maradhatok itt, eltekintve attól amit Liam gondol. Nem kockáztathatok több dolgot.
Nagy levegőt vettem, majd gondolatba megköszöntem Istennek, amiért az utamba sodorta Liam Payne-t, egy aranyos, törődő barátot.
Az SMS-kek és az idegesítő játéka mellett, az az idő amit Liam-el töltöttem, eddigi életem legszebb percei voltak, sosem fogom őket elfelejteni.
Ezeket az emlékeket mindig magammal fogom hordozni, lelkiekben felkészítenek arra, hogy egyedül nézzek szembe azzal, ami rám vár.
Minden erőmet összeszedtem, vettem a bátorságot, és visszaírtam annak a szemétnek.
"Meg akarsz ölni? Rendben, nyugodtan, majd meglátjuk, hogy kit érdekel. Csak ne bántsd a fiúkat, ők nem tettek semmit" -küldtem el.
A napsugarak kezdtek bekúszni a szoba ablakán keresztül, odakint is egyre világosabb lett, már lassan 8 óra volt. A szemeimet összesozrítottam, nem sírok többé, egy senki miatt nem. Meg tudom csinálni. Egész életemben erős voltam. Mégis mi a különbség most?
Oh, igen...egy tök idegen orzág. -gondoltam magamban.
Próbáltam megtisztítani a fejemet mindenféle gondolatoktól, rosszaktól és jóktól egyaránt.
A telefonom ismerős rezgése, adrenalint juttatott az ereimbe.
" Ne legyél már drámakirálynő. Nem foglak megölni. De ugyanez a szobály nem vonatkozik a kis barátaidra, ha az utamba állnak. -olvastam.
Csak nagyokat pislogtam, amikor felfogtam mit írt. A szívem kettészakadt, amikor rájöttem, hogy a fiúk nem lesznek biztonságban.
"Minek az útjába?"-válaszoltam. Remélve, hogy talán kapok valami értelmem választ.
"Te és én"-olvastam az undorító válaszát. A torkom kiszáradt, azonnal a legrosszabbra gondoltam, nem tudom mi történhetet azután, mert hirtelen minden elsötétült körülöttem.

Lassan kinyitottam a szemeimet, az ágyon találtam magam. Elájulhattam, mert amikor az órára nézztem, már 11 óra is elmúlt.
Lassan felálltam, majd elindultam lefelé. Próbáltam úgy tenni, mintha sosem olvastam volna el, azt az undorító SMS-t. Kikukucskáltam az ajtón, láttam, hogy Liam épp akkor lép ki a szobájából, majd fütyörészve elindul lefelé.
Lassan követtem lefelé a konyhába, felkészítve magamat a búcsúra. Az igazi, visszavonhatatlan búcsúmra a One Direction-tól.  A búcsúmra Liam-től.
- Jó reggelt. -köszöntem mosolyogva. A konyhában egy kócos, álmos Niall, Zayn, Harry és Louis nézett rám, épp reggelit készítettek.
- Hé, Laura, jól nézel ki. -mondta Louis, Liam túlméretezett pólójára és gatyájára mutatva ami épp rajtam volt.
- Naa. -nevettem szégyenlősen. -De köszön˜öm Louis, igazán jó volt titeket újra látni. -mondtam.
- Nem Laura, még nem mehetsz el, este buliba megyünk. -nézett rám vigyorogva Harry.
- Ha ez meghívás akar lenni, akkor vissza kell mennem a lakásomra, és átöltözni. Bármennyire is tetszik Louis-nak a jelenlegi összeállításom, azt hiszem ez mégsem az igazi. Bocsi Liam. -vicceltem, arra számíva, hogy Liam majd válaszol valamit.
De nem, még csak el sem mosolyogta magát. Még csak rám sem nézett.
Csak mereven bámulta a kávés csészét a kezében, majd egy nagyot nyelt a csészében lévő kávéból.
Nem tudtam, hogy mi játszódhat be lenne, semmit sem tudtam leolvasni róla.
- Oké, akkor szia Laura. Biztos vagyok benne, hogy találkozunk még. -mondta Niall, majd odalépett hozzám és megölelt.
- Majd meglátjuk. -válaszoltam, mielőtt megfordultam és elindultam volna. -Sziasztok. -köszöntem el végleg, szemeimmel Liam-et nézzve, aki még mindig úgy tett, mintha ott sem lennék.
De talán így lesz a legjobb. Egy tiszta, érzelemmentes búcsú. Alig pár métert tettem meg a kertben, amikor meghallottam a hangját.
- Laura. Ugye nem kezded az egészet előről? -szólt utánam Liam.
Megálltam, lassan megordultam, mire szembe találtam magam vele, ahogyan épp az ajtófélfának támaszkodik.
- Mit nem kezdek? -kérdeztem. -Csak haza megyek. Szükségem van pár ruhára. Ennyi az egész.
- Laura Harper, te vagy a legmakacsabb ember a világon. -rázta meg a fejét, majd lassan felém indult, zsebre dugott kezekkel.
- Csak annyit teszek, hogy téged és a legjobb barátaidat biztonságban tartom. -válaszoltam, mire a hangom megremegett.
- Magadat viszont veszélybe sodorod. -mondta, szemében aggódást véltem felfedezni.
- Hát inkább magamat, mint a One Direction-t.
- Nem mindenki ért ezzel egyett.
Nem válaszoltam egy ideig, csak néztünk egymásra csendben.
- Hazamegyek. -mondtam, nem hagyom magam meggyőzni.
- Hadd menjek veled. Csak, hogy tudod...hogy ne légy egyedül. Igy mindenki boldog lesz, és a kanapén alszom. -mondta mosolyogva, meglágyítva a szívemet.
- Szó sem lehet róla. -válaszoltam magabiztosan.
- Mindketten tudjuk, hogy nem akarsz egyedül maradni éjszakára. -győzködött tovább.
Komolyan mondom, ilyen nincs. Csak egyszer, tényleg csak egyszer tudnék neki ellentmondtani, de nem megy.
- Mit mondasz a fiúknak? -kérdeztem szégyenlősen, belegondolva, hogy a fiúk mégis mit fognak képzelni, amikor Liam elmondja nekik, ha ma nálam akar aludni.
- Az igazat. -mondta egyszerüen, mintha az igazság olyan könnyü lenne. -Csak annyit mondok nekik, hogy este elmegyünk valahová.
Nem mondtam semmit, csak sóhajtottam egy nagyot, amit gondolom Liam egy igennek vett.
- Remek. Hadd szedjek össze pár dolgot. -mondta, elmutogatva kézzel-lábba, hogy maradjak ott, ahol most vagyok.
 A francba. Már megint Liam nyert. De titokba a szívem repesett az örömtől, hogy a társaságában lehetek, egészen addig, amíg a mobilom meg nem zavarta az örömömet.
" Ez a póló nagyon rosszul áll rajtad" -olvastam.