12.fejezet

Hali :D
Itt is lennék...úristen :O
Nagyon de nagyon szépen köszönöm az előző részhez a véleményeket, igazán nagyon sokat jelentek.
Remélem ehhez a részhez is legalább ugyanannyi érkezik! :))



Már vagy délután ˜öt óra körül járhatott, amikor Liam-el elindultuk a k˜önyvtárból.
- Mehetünk haza? -kérdezte egy mosoly kíséretében, miközben a méregdrága kocsijával kitolatott a parkolóból.
- Haza? Ugy érted a te otthonodba. -javítottam ki egy félénk nevetéssel. Azért annyire régóta még nem ismerjük egymást, hogy a házukat az otthonomnak nevezzhessem.
Együtt tölteni az éjszakét öt, híres és nem utolsó sorban helyes sráccal, nem szerepelt a terveimben mikor eldöntöttem, hogy London-ba jövök, de ezek az üzenetek csak mindent túlbonyolítottak.
Nem válaszolt semmi, csak rám nézett, mire én idegesen ráharaptam alsó ajkamra.
- Laura, őszintén mondom, hogy ami az enyém az a jelenlegi helyzet miatt a tiéd is. A ház teljesen biztonságos, biztonsági őreink vannak, akik éjszaka is dolgoznak. Valamint legalább három vendégszoba van a házban, szóval... -de nem tudta befejezni, mert félbeszakítottam.
- De mi lesz a fiúkkal? Nem fogják furcsálni, hogy csak úgy ott alszom? -kérdeztem.
Pislogott egyet, nem tudta, hogy most pontosan mit is válaszoljon az előbbi kérdésemre. A szemeivel az útra koncentrált.
- Nem kellene elmondanunk nekik? Ezt az egész dolgot? -kérdeztem félve Liam-et, mivel az előbbi kérdésemre sem válaszolt, ezért, hogy tudja mire is gondoltam pontosan, felmutattam a telefonomat, bár szerintem nagyon jól tudta ő.
- Uhm, nem. Nem vagyok biztos benne. -válaszolta. Egyik kezét elvette a kormányról és a tarkóját kezdte vele dörzsölni.
- Liam, figyelj. Nekem ez nem tetszik. Nem tudom, hogy még én sem, hogy milyen veszélybe keverlek bele benneteket...és nem fogok csak úgy ottmaradni nálatok, amikor...
-Laura! -szakított félbe idegesen, a hangját is megemelte. -Most ˜őszintén. Szerinted ez a fickó mit akar veled csinálni? Lefogadom, hogy valami béna alak, aki csak nagyon unatkozik...ért egy kicsit a számítógépes cuccokhoz, megszerezte a számod, kicsit kutatot, és most jól elszórakozik. Haggyuk már az egészet. -mondta idegesen.
Nagy levegőt vettem. Nagyon meglepődtem Liam reakcióján. Nem is nézett rám, csak az utat figyelte, miközben sütött róla, hogy nagyon dühös.
Nem mertem megszólalni. Féltem, hogy Liam újra kiabálni fog velem, ha kinyitom a szám. De a düh, nem vá,toztatta meg Liam gyönyörü arcát. Azok az érzelmek egyáltalán nem tartoztak azokba a szemekbe.
Lehunytam a szemeimet, majd elég erőt vettem magamon hogy megszólaljak.
- Liam, ha tényleg elhiszel mindent, amit most mondtál. -kezdtem. -Arról, hogy az a fickó csak szórakozik. Ha tényleg elhiszed, hogy nem fog bántani. -folytattam, de a könnyek már ellepték a szememet. -Akkor, miért ragaszkodsz ahhoz, hogy nálatok aludjak? Miért csinálod ezt, ha szerinted biztonságban vagyok? -kérdeztem.
- Nem tudom. -válaszolta halkan, szemeimbe nézzve.
A csend eluralkodott a kocsiban. Lejjebb csúsztem az ülésen, abban reménykedve, hogy így talán elbújhatok egész London elől, elbújhatok a dühös Liam-től.
- Liam, sajnálom, hogy belekevertelek ebbe...
- Ne kezd megint. -szakított félbe. A hangja tele volt dühvel és idegességgel.
Ugy éreztem, hogy Liam az a fajta ember, aki mindig nyugodt és kiegyensúlyott. Aztán jövök én, egy buta lány, aki egy ilyen nyugodt lelket, egy szempillantás alatt tönreteszek.
Minden bátorságom elszállt, hogy megszólaljak. Liam is csak mereven bámulta az utat, miközben "hazafelé" vezetett. Feszült volt, mert kezeivel a kormányt szorongatta.
Figyelmeztetés nélkül, félrehúzódott a kocsival, megállt vele, kivette a kulcsokat. Kipattant az autóból, becsapva maga után az ajtót, ott hagyva engem a csendben.
Megkerülte az autót, majd az én oldalamon termett, és kinyitotta nekem az ajtót.
- Menjünk. -szólalt meg ugyanolyan hangnemben, semmilyen érzelem sem volt a hangjában.
- Mégis hol...
- Kajáért jöttünk. -szakított félbe monoton hangon, fejével a Nando´s felé bökve.
Nem is várta meg, míg kiszállok az autóból, elindult az étterem felé.
Ott álltam, remegő lábakkal. Majd bezártam az ajtót. Igy is elég feszült voltam már, de erre még rátett egy lapáttal, mikor meghallottam a telefonomat.
"Aw, mit csináltál, hogy szegény Liam-et ennyire feldühítetted? Szakítottál vele?"-olvastam.
- Fogd be. -préseltem ki a fogaim között, mintha egyáltalán meghallotta volna.

Láttam, amint Liam megállt.. A tárcáját a kocsiban hagyta valószínüleg. Lassan felém fordult, az arcáról semmit sem tudta leolvasni. Lasan odasétált a kocsija mellé, megállt előttem, majd egy szó nélkül szorosan magáhozz ölelt.
- Liam, mégis mi... -suttogtam a vállaiba, miközben karjaival szorosan tartott. Azon töprengtem, hogy mégis mi válthatta ki nála, ezt a hirtelen hangulatváltozást.
- Laura. -kezdte halkan, kicsit elhúzódva tőle, de épp csak annyira, hogy a szemeimbe tudjon nézzni. - Sajnálom. Nem kellett volna így beszélnem veled. Csaj tudod én...én nagyon megkedveltelek.Azt hiszem, azért mondogatom folyton, hogy biztonságban vagy, mert elakarom hitetni magammal. Azt akarom, hogy szabad légy, hogy jól érezd magad ebben a városban. Tégy meg mindet amit csak szerettél volna. Valamint, hogy az a valaki ennek az egésznek az útjában áll, feldühített. --nevetett. Minden düd eltünt az arcáról.
Vele együtt nevettem. Csak azért volt rám dühös...mert Liam Payne törődik velem.
- Meg tudod bocsájtani nekem, hogy olyan bunkó voltam? -kérdezte, olyan igazi kiskutyás ábrázattal.
- Talán, csak akkor ha eszünk valamit. -vicceltem, k˜özben a hasamat simogattam.
Rengeteg táskával sétáltunk ki a Nando´s-ból. Liam szavaival élve, őt tinédzser fiú extra csirkét eszik.
Lassan egyensúlyoztam a kocsi felé, próbáltam nem elejteni a zacskókat és a poharakat. Nevetnem kellett, amikor hátrapillantottam Liam-ra, aki igencsak arra koncentrált, hogy el ne ejtse a One Direction vacsoráját.
- Laura. Vedd ki a kulcsokat a zsebemből, hogy kinyissim a csomagtartót. -szólalt meg.
Ahogy tudtam, lepakoltam a dolgokat a kocsi tetejére, majd Liam-hez sétáltam.
Kicsit lejjebb guggolt, hogy bele tudjak nyúlni a farszebébe.
- Aw, csak óvatosan kicsikém, ez csikiz. -változtatta el a hangját, én pedig azon nyomban elpirultam.
Kihúztam a kulcsokat, majd kinyitottam a kocsi hátuját, bele pakolva a tonnányi kaját.
Ezután elindultuk a kocsival. A rádióból valami ócska rap dal szót...én pedig már olyan mértékben nevettem Liam-en, hogy a könnyeim is kicsordultak, mivel Liam a saját módjára átformálta a szöveget.
- Yo, yo, yo -folytatta tovább, kezeivel hadonászva. Csak nevettem a srác aranyosságán.
Szerintem Liam már rajtam kezdett el nevetni, ezért inkább csatornát váltott a rádión.
- Oh, istenem, imádom ezt a dalt. -hallottam meg kedvenc dalomat, majd azonnal feljebb tekertem a hangerőt.
"Mama, life had just begun! But now I´gone and thrown it all away"-énekeltük együtt Liam-el.
"Goodbye, everybody. I´ve got to go! Gotta leave you all behind and face the truth" -hagytam, hogy Liam egyedül énekeljen, és akkor jöttem rá, hogy most hallottam őt először énekelni. Persze a videón kívül, de ez akkor is más volt. A hanga erőteljes volt és eredeti...és még ha most nem is komolyan énekelt csak bohóckodott, a hangja akkor is elképesztő volt. Megmelengedte a szívemet.
Egy kicsit elgondolkoztam a szövegen, ez a dal pontosan leírja  a mostani helyzetemet.
Liam megérhezett a házhoz, még azelőtt, hogy a dal véget ért volna. Kikapcsolta a rádiót, így a kocsiba csend lett, miközben ő felhajtott a kocsifelhajtóra.
A mosoly nem tünt el az arcunkról, miközben kiszedtük az étellel teli táskákat. Beléptünk a gyönyörü házukba, én ezennel másodszor egy nap alatt. Azonnal letettük a táskákat a folyosón található kis asztalra.
A telefon abban a pillanatban megszólalt amikor Liam bezárta a ház ajtaját.
De ez nem az én telefonom volt. A szívem kihagyott egy pillanatra, amikor Liam elővette a telefonját és olvasni kezdte az SMS-t.
"Elnézést Mr. Payne. De azt hiszem, hogy néhány új biztonsági őrt kellene felvenni az otthonába. Mivel úgy tüni, hogy az egyiküket véletlenül megöltem. Ooops!"