13.fejezet

Sziasztok! :)
Köszönöm az előző részhez a hozzászólásokat, remélem ez a rész is elnyeri majd a tetszéseteket!
Valamint írjátok, hogy ki is vagyok én...bevallom, nem igazán értem, hogy ez miért lenne fontos :D
De okééé....mit szeretnétek tudni? :D:D



Nyolc évvel ezelőtt vesztettem el az anyámat, egy hosszú kegyetlen harc után amit a mellrákkal folytatott. Abbahagyta a kezeléseket, azt mondva az orvosoknak, hogy nem fog idő előtt elhagyni az egyetlen lányát, és csupán adósságokat ráhagyni a drága kezelések miatt, holott nem sok esélye volt a túlélésre. Tíz éves voltam akkor.
Az anyám gyönyörü kék szemei, általában energiától és szeretettől csillogtak, és akkor ugyanazok a szemek csukva voltak, amint ott feküdt az ágyában kezei a mellkasán össze voltak kulcsolva...nem lélegzett.
- Anya, kérlek ébredj fel. -suttogtam halkan könnyek között, próbálva felébreszteni őt. Még mindig hallottam a hangomat, ahogyan azon az estén megállás nélkül anyát szólongattam, de mindhiába.
Csak egy kis temetés volt. A papon és rajtam kívül, csak néhány középiskolás "barátja" volt jelen a temetésén. Nem élt túl társasági életet, nem voltak testvérei sem, ki sem járt nagyon.
Azt mondogatta nekem mindig, hogy én vagyok az ő legjobb barátja, ami fordítottan is igaz volt.
Amint ott álltam a temetésen, a fekete koporsót bámulva, amely anya ágya lett attól a naptól fogva örökre...a legfájdalmasabb dolog volt, amit egy ember valaha is átélhet, főleg ha egy tíz éves kisgyerekről van szó.
Felakartam rázni őt mély álmából beleugrani a koporsóba és átvenni a helyét, feláldozni saját magamat, ha az azt jelentette volna, hogy akár egy napig is, de élhet. Hogy legalább egy napig megoszthatná gyönyörü mosolyát a világgal.
Valamint ez volt az utolsó alkalom, amikor hallottat láttam...a mai napig.
A rendőr azt mondta, hogy a 60 éves biztonsági őr Dexter, egy hirtelen bekövetkezett szívrohamban halt meg. De ez butaság.
Liam és én tudtuk az igazságot. Ami csak még jobban megijesztett. Az pasi tette, nem tudom, hogy hogyan, de ő tette. Megölt egy embert, egy kedves, ártatlan öreg urat, és mindez miattam történt.
A k˜önnyek ellepték a szememet, amint az nézztem, amihogyan a halottkémek letakarják a testet, és egy hullaszállító autóba teszik be.
Dexter-nek volt családja, szülei, gyerekei, unokái. Voltak barátai. Valakinek a legjobb barátja volt...és most meghalt. A eszem folyton anya temetését elevenítette fel, újra láttam magam előtt a szomorú arcokat, a könnyeket.
Az ágy sarkában ültem az egyik vendégszobában, térdemiet felhúzzva a mellkasomhoz, miközbe előre-hátra hintázta, próbálva megnyugtatni magamat.
Az ablakon kifelé bámultam, láttam amint Liam és Niall néhány rendőrrel beszélget.
A mobilom megrezzent.
" Nagyon örülök, hogy rájöttél, hogy nem csupán egy játékot játszom. Nem ajánlom, hogy kereszte tegyél nekem"-olvastam.
Dühös voltam, gondolkodás nélkül elhajítottam a telefonomat a szoba legtávolabbi sarkába, ami hangos csattanással ért földet.
Tudtam, hogy majd később úgyis összerakom, de most túlságosan meg voltam ahhoz ijedve, hogy bármit is csináljak. Egy apró kopogást hallottam az ajtón.
- Héé, Laura, minden rendben? -hallottam Harry hezitáló hangját, lassan benyitott. -Hallottuk, hogy valami leesett. -folytatta.
- Igen, minden rendben. -hazudtam, egy apró mosoly kíséretében.
Besétált a szobába, arcán szomorkás mosollyal, és leült az ágy másik oldalára. Abban a pillanatban Louis sétált be utána.
- Bocsi ezt az egészet. -mutatott az ablak felé. -Kicsit nagy az ijedség és a meglepettség. Dex rendes volt, igazán nagyon kedves fickó. -mondta.
- Igen. -folytatta Harry is. -De le állhatott volna a sok fánkról. -mondta.
A francba, csak az a baj, hogy egyáltalán nem szívroham volt. Egyszerüen csak ki akartam volna üvölteni magamból mindent.
- De mindegy. Csak meg akartunk nézzni. Liam azt mondta, hogy itt maradsz, mert munkálkodások folynak abban az épületben, ahol a lakásod van.
- Igen, valami olyasmi. -suttogtam, ráharapva alsó ajkamra.
- Hééé, gyere ide. -szólalt meg Harry, mire ő és Louis egy kisebb csoportos ölelésbe zártak. -Tudom, hogy ez az egész dolog fora és rémisztő, de ne sírj Laura. -próbált vigasztalni.
Hát ha tudná, hogy még mennyire ijesztő, biztos nem vigasztalna most, hanem a lehető legmesszebbre menekülne a közelemből.
- Igen, csak aludj egy kicsit. Minden rendben lesz. -mondta Louis, gyengéden simogatva a hátamat. -Még ha, bosszút is fogok állni a délutáni vereségem miatt. -mondta.
Ezen a kijelentésém elnevettem magam, annyira szerencsésnek érezztem magam, hogy ezek a srácok itt vannak mellettem, én pedig mindezt így hálálom meg.
- Oké, na és most egy kis szépítő alvás következik. -szólalt meg Harry, olyan fura lányos hangon. -De valószínüleg nincs rá szükséged, elég cuki vagy már így is. -kacsintott rám, majd mind a ketten kiléptek a szobából, becsukva maguk mögött az ajtót.
Hallottam a lépteiket, amint végigmennek a folyosón, majd két ajtócsapódást, vagyis már a saját szobáikban vannak.
Felálltam majd a szoba másik végébe sétáltam, és összeraktam a mobilomat. Liam és Niall még mindig a zsarukkal beszélgettek. Látszott rajtuk, hogy fáradtak és hogy kényelmetlenül érzik magukat a sok kérdés miatt.

Lassan lesétáltam a lépcsőn. A konyhába mentem, hirtelen nagyon szomjas lettem, így egy jó nagy pohár víz, most remekül fog esni.
Megálltam Zayn előtt, aki a konyhapultnak támaszkodva épp a Nando´s-ból hozott csirkét ette.
- Szia. -köszönt teli szájjal. Gyönyörü sötét szemei, most pirosak és fáradtak voltak.
- Szia Zayn. -köszöntem én is halkan, majd egy nagy pohár hideg vizet öntöttem magamnak a hütőből.
Egy kis ideig csend uralkodott a konyhában, majd hirtelen Zayn törte meg a csendet.
- Ez...ez az egész. -kezdte, kezével a villogó rendőrautóra mutatott az ablakon keresztül. -Hihetetlen, őrület.
Egyetértettem, fejemmel egy aprót bólíntva.
- Dexter remek volt...ő volt a kedvenc biztonsági őrünk, legalábbis nekem az volt. Amikor trunén voltunk, mindig közösen találtunk ki mindenféle apró csínytevéseket a többiek agyára menve azokkal. -mesélte mosolyogva és elgondolkodva. -Ez csak olyan hihetetlen. Nem tudom elhinni. Meghalt, mármint tényleg meghalt. Még mindig nem tudom felfogni, hogy holnap reggel nem fog ott álni a kapu előtt, integetve azzal a hatalmas mosollyal az arcán. -mondta.
Nem tudtam mit mondani, csak figyeltem a fiút, aki épp abban a pillanatban szivének egy kis darabkáját osztotta meg velem, velem Laura Harper-el, egy lánnyal, akit elig ismer. A szemei tele voltak fájdalommal. Egy igaz barátot veszített el. Pontosan tudom, hogy milyen is az. Nagyon jól ismertem azt az érzést, amikor egy hozzád nagyon közel álló személy egyszerüen nincs többé.
Egy aprót ittam a poharamból, a hideg érzése lefagyasztotta  a torkomat.
- Igen. válaszoltam halkan. -Pár évvel ezelőtt vesztettem el az anyámat, még mindig fáj néha.
- Sajnálom. -mondta, majd egy újabb hatalmas falatot tolt be a szájába.
Ezen csak nevetnem kellett. -Te eszel ha szomorú vagy? -kérdeztem.
Visszamosolygott rám. Arca meg volt dagadva a sok csirkétől, olyan volt mint egy imádnivaló hörcsög.
- Hogy eszem-e, amikor szomorú vagyok? Mégis milyen csajos dolog ez. -válaszolta nevetve, majd újabb csirkedarabot tömött a szájába.
Csak mosolyogva figyeltem. Ugy éreztem, mintha megosztotta volna velem a lelkét. Hihetelenül közel éreztem magam ehhez a remek sráchoz. Mintha már majdnem barátok lennénk.
A konyha ajtaja hirtelen kinyílt, és egy megviselt Liam sétált be a konyhába.
- Minden rendben haver? -kérdezte kiváncsian Zayn.
Liam nem válaszolt, csak rám nézett. Szemei tele voltak félelemmel.
- Mi történt? -kérdeztem tátogva. Biztos vagyok benne, hogy fal fehérré változhattam, a legrosszabbra számítottam.
- Uh, semmi. Minden rendben, csak hosszú nap volt a mai. -válaszolta az órájára nézzve. Hajnali két óra volt, és a zsaruk is elmentek végre. -Laura már biztos álmos vagy. Jobb lesz ha lefekszel- mondta Liam.
Csak bólintottam, attól rettegve, hogy mit is akarhat nekem mondani.
Megfogta a kezem, majd felfelé kezdett húzzni maga után a lépcsőn. Gyors sebességgel berobogott a vendégszobába.
- Mi? Mi az Liam? -kérdeztem, miután bezárta az ajtót. Féltem a válaszától.
- Laura, találtam egy cetlit Dexter egyik zsebében. Kivettem mielőtt a rendőrök észrevették volna. -magyarázta a szemembe nézzve, majd a zsébebe túrt, elővéve egy apró papírdarabot, majd átnyújtotta nekem, hogy elolvashassam.
"Még mindig egy béna számítógépes alak vagyok a számodra, Liam kedves?"