33.fejezet

Hali! :)
Meghozztam a legújabb részt, remélem tetszeni fog!
Már igencsak itt a vége, pedig még csak nemrég kezdtem el a blogot :D
Blogerina :) :*





Egyetlen egy előnye volt egy 18 éves srácnak, egy felnőtt férfival szemben, ez pedig nem volt más, mint a sebesség és a gyorsaság.
Liam kihasználta Mason pillanatnyi hezitálás, és villámsebesség alatt kitépte a kezéből a fegyvert, elrúgva a poros parkettán minnél távolabb Mason-től, de annál közelebb hozzám.
Amint a fegyver elkerült Mason közeléből, Liam izmos karjait kötélként füzte Mason nyaka köré. Mindez egy szempillantás alatt történt.
Rémülten nézztem, ahogyan küzdöttek egymással, de nem voltak egy súlycsoportban.
Az erek Liam nyakán kidagadtak, miközben erősen próbálta lefogni az erősen kapálódzó férfit. Erőszakos harag volt Liam szemei mögött, olyan harag, amilyet még sosem láttam azokban a gyönyörü barna szemekben, és soha többé nem is szerettem volna látni.
Még azon az éjszakán sem láttam ekkora gyülöletet a szemében, amikor annyi ronda dolgot vágtam a fejéhez.
Liam ajkán mindig az az elragadó vigyor volt, a nevetése, amely szinte már ragályos. A szemei is mindig mosolyogtak, a düh és a harag nem illett ehhez a sráchoz.
- Mi...a...franc...eressz! -nyögte Mason, miközben feje egyre pirosabb lett, egyre inkább fogyott a levegője Liam szorítása miatt.
- Laura! -kiáltotta a nevemet Liam. -Vedd fel a pisztolyt. -utasított.
Csak pislogtam rá, még mindig sokk alatt voltam, mintha nem értettem volna a szavakat.
- MOST. -üvöltötte Liam, amitől egyre inkább megrémísztett. A hangja sötét volt, ez nem az a fiú, akibe beleszerettem.
Mason kezdett egyre dühösebb lenni, ha azt a dühöt amit akkor láttam rajta, lehetne-e még fokozni. Egyre jobban kapálódzott. -Ezt...még...megbánod. -kapkodott levegőért.
Nem voltam hajlandó még egy másodpercet várni, hiszen élet-halál között vagyunk. Ha Mason kiszabadul, akkor Liam-nek és nekem is abban a pillanatban végünk. Igy hát gyorsan kapcsoltam, és remegő kezekkel felvettem a pisztolyt a földről.
- Laura, figyelj! Le kell lőnöd, most azonnal! -mondta Liam, láttam rajta, hogy kezdett fogyni az ereje, nem bírta már sokáig visszatartani azt a szörnyeteget.
A nehéz fegyvert megfogtam a két remegő kezemmel, majd Liam Payne és Mason DeFarge irányába céloztam.
- Lőjj! -kiáltotta Liam.
- Mi történik ha eltévesztem? -kiáltottam én is, k˜önnyek gyültek a szemembe. -Eltéveszthetem.
- Nem fogod. -próbáld meggyőzni. -Bízom benned, csak lőjj. -mondta, mire megjelent ajkán az a jól ismert mosoly. Hihetetlen, hogy még ilyen pillanatokban, is képes valamennyire megnyugtatni a szimpla mosolyával.
De túl sok minden forgott kockán. Csupán egy centiméteren is múlhat az egész, egy centiméter és megölhetem a One Direction egyik tagját, a srácot akit szeretek.
Ráharaptam az ajkaimra, majd egy kisebb terpeszbe álltam a padlón.

Nem szokásom sírni semmilyen filmen sem, de mégis van egyetlen film, amit nem számít, hogy hányszor nézek meg, mindig elbőgöm magam rajta. Ez pedig a Titanic.
Tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen döntő pillanat nem éppen a legmegfelelőbb idő romantikus filmeken töprengeni, de ahogy ránézzem a fegyverre, és a célpontra magam előtt, a film az elsüllyeszhetetlennek hitt hajóról az eszembe jutott.
Az a jelenet, ami a film legvégén látható. Amikor Jack hagyja magát halálra fagyni, csakhogy Rose túlélje...ennél a jelenetnél, mindig valami ismeretlen érzés kerít a hatalmába.
Nyilvánvalóen nem volt kötelező Jack-nek feláldoznia saját magát, de megtette, önként, Rose-ért.
Mégis miért tette ezt? Miért nem kérte meg egyszerüen Rose-t, hogy csússzon odébb azon az átkozott szekrényajtón, így mindketten megmenekülhettek volna.
Talán azért mert a film rendezője, James Cameron, úgy gondolta, hogy egy ilyen film tragikus vég nélkül unalmas lenne.
De az én reménytelen és romantikus énem másként gondolta az egészet. Mindig úgy képzeltem, hogy Jack azért áldozta fel magát, mert tudta, hogy az élete Rose nélkül nem is lenne élet.
Igy hát hagyta, hogy éljen tovább, és elmondja a történetüket, míg Jack csak feladta.
Jelen esetben Mason volt az én jéghegyem, az okozója annak, hogy a szívem két darabra tört, és egyenesen a jéghideg vízbe zuhant.
Liam volt az én elsüllyeszhetetlen hajóm, egy apró reménysugár, aki sosem hagyott magamra, és mindennek ellenére erősen tartott.
De most pont Liam süllyett, lasan elvesztette az irányítást Mason felett. Megpróbált küzdeni, miattam, de Mason túl erős ellenfélnek bizonyult.
Liam azon volt, hogy feladja. Felemeltem a fegyvert, és kettőjük felé céloztam. Ak˜özé a két személy felé akit szeretek, és aközé akit mindennél jobban gyülölök.
- Liam. -suttogtam alig hallhatóan, miközben karom remegését próbáltam kontrolárni. -Tényleg szeretlek.
Liam kétségbeesett barna szemei egy röpke pillanat erejéig találkoztak az enyéimmel.
Mély levegőt vettem, és Liam dalának a melódiájár koncentráltam minden erőmmel.
You know I´ll be
Your life, your voice your reason to be
My love, my heart
Is breathing for this
Moment is time
I´ll find the words to say
Before you leave my today
Elmondtam egy imát, hogy a golyó a megfelelő embert találja el, majd erősen összeszorítottam a szemeimet, és meghúztam a ravaszt.