27.fejezet

Sziasztok!
Meghozztam a legújabb részt, tudom, hogy egy kicsit megkésve, és tényleg sajnálom...de remélem tetszeni fog azért! :) :*
Blogerina :)



- Zayn? -szóltam bele a mobilomba, k˜özben Sammy-vel manővereztem London forgalmas utcáin.
- Hé, merre megyünk?...és hová? -kérdezgette folyamatosan Sammy, közben próbálta elengedni a kezemet. -Unatkozom.
A Nap reggeli sugarai próbáltak áttörni a felhőkön, amelyek beborították a Londoni eget.
- Laura? Na végre, hallunk már valamit felőled. -szólalt meg szarkasztikusan a vonal túlsó felén. -Mi történt veled? -kérdezte.
- Figyelj! Liam a házban van? -kérdeztem, suttogva kimondva a nevét.
Eljött az a bizonyos nap. Kevesebb mint 8 óra múlva, szembenézek a félelmemmel, azzal a szeméttel.
Azt hiszem a legrémísztőbb az egészben az volt, hogy egyáltalán nem tudom, hogy mire is vállalkozom pontosan, vagy hogy egyáltalán túl élem-e.
Hogy látom-e valaha újra Liam arcát.
- Uh, nem. -válaszolta hezitálva. -Ma reggel nagyon sietett valahová. Csak én és Niall vagyunk itthon. -válaszolta.
Sóhajtottam egy nagyot, ráharapva alsó ajkamra. -Oké, Zayn...egy hatalmas szívességet szeretnék kérni. -tértem a lényegre.
- Persze, hadd halljam.
- Hát, nem tudom...pontosan, hogyan is magyarázzam el. De tudnál esetleg vigyázni a kisöcsémre? -kérdeztem hezitálva.
- Vigyázni kire? Mégis neked mióta van öcséd? Azt akarod tőlem, hogy meséket olvassak? Nem...én erre nem vagyok megfelelő személy. -nevette el magát. -Adhatok egy autógrammot helyette, vagy valamit, de ezt nem vállalom.
- Zayn...11 éves. Aki elég nagy rajongótok. Csak kapcsold be a videójátékot, és egész nap ellesz. Nézzd...igazán sajnálom, hogy téged kértelek meg, de nem számíthatok senki másra. -próbáltam meggyőzni.
A válasz csak egy hatalmas sóhaly volt a vonal túlsó végén, aki nem igazán repesett az ötletért.
- Oké..rendben, majd ráveszem valahogy Niall-t. -adta be végül a derekát. -Akkor majd találkozunk.
Amint letettem a telefont Sam kérdések tömkelegét zúdította rám.
- Ki volt az? Hová megyünk? Van videójátékuk? -kérdezgette sorjában.
- Persze, hogy van nekik. Mégis milyen nővér lennék, ha nem a legjobb helyre vinnélek. -nevettem el magam, és igazam is volt...mert a fiúknál jobb helyen nem is lehetnek Sammy, és most nem a játékokra gondolok, hanem úgy mindenre...tudom, hogy jó emberek, és bízom benne, hogy felelősségteljesek is.
- Remek! Akkor most el is megyümk hozzájuk? -kérdezte, miközben ugrálva jött mellettem a járdán. -Ahhoz a fiúhoz megyünk, aki a múlt éjjel volt nálad, aki miatt sírtál? -nézett rám.
Vettem, egy nagy levegőt, hogy csillapítsam a kiugrani készülő szívemet...Liam.
- Nem, nem oda. -válaszoltam kis szünet után. -Az egyik barátjához megyünk. Nem tudom, hogy ismered -e őlet, de a One Direction-hoz.
- Mi? Persze, hogy hallottam már róluk. Emlékszel? Gitároztam is neked tőlük egy dalt. -vágta rá azonnal.
- Igen, emlékszem...ők a barátaim. -válaszoltam.
- Komolyan mondod? Az ő házukba megyünk? Laura, olyan menő vagy. -kezdett el tapsolni, majdhogynem kiabált.
- Csak addig amíg elintézek valamit. Vigyázz, ne törj össze semmit. -mosolyogtam rá, gondolatban megköszönve Zayn-nek a hatalmas segítésget.
- Megígérem. Szerinted segítenek majd nekem a gitározásban? -kérdezte izgatottan.
Nem válaszoltam semmit, csak megrántottam a vállam, nem is tudtam volna mit mondani. Kb. 11 óra körül értünk oda a fiúk házához, én pedig szinte éreztem, ahogy az idő villámgyorsan telik.
Szinte tálcán kináltam magam annak a szemétnek. Mintha eladnám a lelkem az ördögnek. Nincs semmi, amit tehetnék, hogy én kerüljek ki győztesen ebből az átkozott helyzetből. Semmit sem csinálhatok vissza, semmit nem szívhatok vissza azokból a szavakból, amelyek Liam fejéhez vágtam. Semmit sem tehetek azért, hogy jó életet nyújtsak Sam-nek.
Visszagondoltam arra az iszonyatos félelemre, amit akkor éreztem, amikor a repülőn ültem, arra, hogy Liam, bár idegen volt, hogyan segített túl jutni rajta. Megmutatta nekem, hogy még mindig maradt szeretet, és kedvesség ebben a ronda világban. Liam még mindig itt volt nekem, hogy segítsen túljutni ezen. Itt volt velem, mellettem. Gyönyörü barna szeme, és göndör fürtjei a szívembe írták magukat. Hallottam a hangját, ahogyan bíztatni próbált, csak egyedül az ő emléke adott erőr, hogy szembenézzek azzal, ami rám vár.
Tudtam, hogyha Liam még nem utált meg teljesen, akkor Sammy-nek lesz hol maradnia, ha én már nem lennék. Liam megvédené őt a magánytól, és attól, hogy újra az utcára kerüljön.

Zayn kinyitotta az ajtót. Remekül nézett ki, a fekete szemüvegében, egy piros pólóban és szükitett sötét farmerben.
- Szia. -köszönt Sammy félénken.
- Szia Zayn. -sóhajtottam, belépve a házba. -Köszönöm, hogy kisegítesz...ő az öcsém, Sam. -mondtam, rámutatva.
- Szia. -ismételte meg Sammy, egy kicsit megriadva.
- Hello öcsi. -szólalt meg Zayn, lehajolva hozzá, így egy magasságba kerültek. -Van egy ki pizza a konyhában, tudod? -mosolygott rá kedvesen.
- Tényleg. Akkor megyek is. -mosolygott, mire Zayn csak bólintott, és a konyha felé mutatott.
- Köszönöm. Nézd...uhm, hamarosan értejövök. -hazudtam, megpróbálva leplezni a félelmemet.
- Hé, várj egy percet. Nem lépsz le ilyen könnyen. -állított meg, élesen végigmérve a szemeivel.
- Figyelj, muszály sietnem, mert...
- Ugye tudod, hogy Liam napokat töltött a dal felett, amit neked írt? -vágott a szavamba.
Kicsit hátradöntöttem a fejemet, mondogatva magamnak, hogy meg kell nyugodnom, és visszatartani a kitörni készüli érzelembombát.
- Tudom. -válaszoltam kurtán.
- Meg magyaráznád, hogy mi folyik itt? Miért futottál el? Liam a legjobb barátom, és nincs épp a legjobb állapotban. -kért számon.
- Mi? -tettem az érthetetlent. -Ugyan már, te is tudod, hogy biztos minden lánynak szokása dalt írni. Ez a munkája. -mondtam hidegen.
- Laura, nem az a munkája, hogy átverje az embereke. Komolyan gondolta.
- Hát...hát, akkor biztos vagyok benne, hogy....
- Nézzd! Számít neked egy kicsit is Liam? -vágott ismét a szavamba.
- Igen. -vágtam rá gondolkodás nélkül. -Persze, hogy számít.
Hisz mindezt azért teszem, hogy biztonságban legyen, igaz?
- Nos, akkor elkéne ezt neki mondanod. Mert jelenleg...teljesen magába van zuhanva. Nem eszik, nem iszik, csak lézeng itt, mint valami szellem. -mondta zsebre tett kezekkel, majd elindult a nappali felé, leülve a kanapéra.
- Zayn, megbízhatok benned? -kérdezte, mire az említett személy azonnal felém fordította a tekintetét, bólíntva egyet. -Oké, az igazság az, hogy....hogy most találkoznom kell valakivel, hogy lezárjunk egy kényes témát. Aztán visszajövök, és elmondok mindent Liam-nek, oké?
Nem hazudtam teljesen, de az igazat sem mondtam el.
- Jól hangzik. Remélem minden rendbe jön. Mert tényleg kedvellek, Liam előző barátnőivel ellentétben. -mosolygott kedvesen.
- Ez kedves. -mondtam szarkasztikusan. -De nem vagyok a barátnője. Megyek és elköszönök Sam-től. -indultam el a konyha felé.

- Oké, akkor most ez a hang következik. -magyarázta Niall a dolgokat Sammy-nek egy gitárral a kezében.
- Sziasztok. -zavartam meg őket. -Mit csináltok?
- Laura! Hogy vagy? Pont a One Thing akusztikus verzióját tanítom Sam-nek.
- Az jó móka lehet. -léptem közelebb.
- Hallgasd Laura. Nézzd, el tudom játszani. -kezdett neki Sammy, mire az ismerős dallam betöltötte a konyhát. Mikor végzett, győzelemittasan belecsapott Niall tenyerébe.
Büszkén figyeltem, amíg a végére nem ért. -Remek. Nekem most mennem kell. Szia. -öleltem meg az öcsémet. Nem éreztem úgy, mintha ez lenne a végső búcsú.
De tudtam, hogy fenn áll a lehetősége, hogy most látom őt utoljára.
- Hé, Sam? -szólaltam meg.
- Igen?
Letérdeltem ellé, mindkét kezemet a vállára helyezve, belenézzve a szemeibe. -Minden egyes lehetőséget ragadj meg, ami az utadba kerül, oké? Ne hagyd, hogy az élet elmenjen melletted. Mert álmodni, és harcolj érte. -suttogtam halkan a szavakat, amelyek nekem is rengeteget jelentettek, mikor anyától hallottam őket.
- Tudod? Ez vicces. -húzta fel a szemöldökét. -Apa is mindig ugyanezt mondta nekem, aznap is, mikor végleg elment. -mondta.