30.fejezet

Sziasztok!
Itt a legújabb rész, most nem írok semmilyen körítő szöveget, csak nekilátok.
Nem lett éppen a legjobb, mivel annyával összevesztem, így a kedvem sincs éppen a toppon :/..én és az a nagy szám, sosem tudom, hogy mikor kéne befogni, talán búcsút inthetek az osztálykirándulásnak :/

- Hahó? -suttogtam halkan az üres házban, ami egykoron Sam és az apám otthona volt. A hangom vísszhangzott az üres helyiségben.
Pár kacat, bútor, amelyeket anno nem adtak el most fehér lepedővel voltak letakarva, még inkább félelmetesebbé téve, a már így is eléggé hátborzongató házat.
- Van itt valaki? -próbáltam újra, ugyanolyan idegesen és remegő hanggal.
Beléptem egy szobába, ami valószínüleg a nappali lehetett. Minden egyes lépés nyomán hangosan megcsikordult allattam a padló, erősen hallhatóvá téve a jellenlétem.
Nem válaszolt, de tudtam, hogy itt van. Valahol az árnyékban, mint egy oroszlán, aki relytekéből előugrik a kiszemelt prédára. Csak egy ideig figyelni akart engem, játszani az eledelével.
- Laura Michelle Harper. -hallottam meg a nevem, valahonnan a sötétsébgől.
Azonnal a hang tulajdonosát kezdtem el keresni, kevés sikerrel, szemeimet végigjárattam az üres, dohos szobán.
Az adrenalin megemelkedett az ereimben, karjaimat szorosan a testem mellé szorítottam. Próbáltam kontrolárni a lélegzetvételeimet, és nyugotnak maradni, de nem tudtam, hogy mire is számítsak, így ez szinte lehetetlen volt.
- Igen. -válaszoltam. -Itt vagyok, oké? -próbáltam erőt venni magamon.
- Remek. -szólalt meg valahonnan.Azonnal meghallottam britt akcentusát, és kissé erősebb hangját.
Szinte megdermedtem, minden egyes izmom lefagyott, féltem.
Az árnyékban lassan egy alak kezdett el kirajzolódni előttem, egy férfi alak.
- Végre találkozunk. -dőlt neki az ajtófélfának. Azt azonnal észrevettem, hogy göndör haja van, amit el is söpört a szeméből.
- Tudod, egy kissé furcsa bemutatkozni annak a személynek, akit az utóbbi hetekben betegesen követtél. -mondtam ki nagy nehezen. Nem válaszolt azonnal, de láttam, hogy a fejét csóválja az árnyékban.
- Okos lány vagy Laura. Még mindig nem találtad ki, hogy ki lehetek. -tette fel a költői kérdést.
Nem tetszett az, ahogyan kimondta a nevemet. Minden egyes betüt a lehető leglasabban mondott ki, szinte énekelte, amivel még inkább a szakadék szélére tolt.
- Hát, az ismeretségi listám nem valami hosszú, amíg Londonban voltam. -préseltem ki a szavakat a fogaim között.
- Igaz, pont ezzel könnyítetted meg a dolgomat annyira. -nevetett, majd egy lépéssel közelebb jött. -A kis Laura mindent pontosan úgy tett, ahogyan mondtam neki, ezzel megpróbálva megmenteni a barátait...
- Ki vagy te? -vágtam a szavába, kissé megemelve a hangom...én is meglepődtem a határozottságomon. -Hol van az apám? -tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Hogy ki is vagyok? Hát lássuk csak...valaki olyan vagyok, aki nagyon törődik veled Laura Harper. -kezdte, rettentően lassan mondva a szavakat. A kezei a háta mögé voltak téve, körülöttem járkált, akárcsak egy ragadozó állat. Túl sötét volt ahhoz, hogy bármit is lássak. A sötétben még sebezhetőbb és tehetetlenebb voltam.
- Tudod... -kezdte, majd egy hatalmas levegőt vett. -Nagyon jó barátja voltam a mamádnak, de ő csúnyán viselkedett velem... -említette meg az anyámat, mire a kezeim remegni kezdtek. Megtalálta a gyengeségemet, amit alaposan ki is használ.
- Ne merészeld az anyámat a szádra venni, te...
- Shhh, Laura. -vágott a szavamba. -Nyugodjunk meg szépen. Nem hiszem, hogy fel akarsz idegesíteni, vagy talán mégis? Mert ha igen, akkor nagyon rossz dolgok fognak történni a te kis szerelmeddel, és...
Azonnal befogtam a számat, nem akartam, hogy miattam öt élet is veszélybe kerüljön, így nem volt más választásom, csak az, hogy végighallgtam, ezt az "arcnélküli" embert.
- Remek. Hol is tartottam? Persze. Azt ell kell mondanom, hogy nekem és az apádnak nem volt épp a legjobb kapcsolata egymással. Most már tudod, hogy ki vagyok? -kérdezte, majd a válaszora várva megállt.
- Nem. -válaszoltam, szemeimmel a padlót nézzve.
- Gyerünk Laura. Már épp eleget segítettem. -mondta.
Nem válaszoltam semmit, egyre inkább a padlóba mélyesztettem a tekintetemet. Egy lépéssel közelebb jött hozzám, a s˜ötétségen keresztül.
A ziháló levegővételemet lehetett csak hallani az üres szobában, az a valaki, itt állt velem szemben, alig pár lépésre.
- A hasonlóság közted és az anyád között egyszerüen lenyügöző...pontosan olyan vagy, mint Michelle.
A gyomrom görcsbe rándult, amikor az a szemét megérintette az arcomat, kezei tenyere jég hideg volt, az én tüzforró bőrömön.
- Miért? -suttogtam. Próbáltam legyürni a félelem könnyeit. -Miért csinálod ezt velem?
A férfi elvette a kezét az arcomról, és hátrált egy lépést.
- 18 év... -kezdte. -18 éven keresztül vártam rá. Minden éven írtam neki levelet, egyszer sem válaszolt. 18 éven keresztül szerettem. -emelte fel a hangját, öklével beleütve a falba. -De most. -nevette el magát, újra közelebb lépve hozzám. -Most valami jobb van nálam, mint ő. Itt vagy nekem te, Laura.
- Mi? -száradt ki a torkom, szinte azonnal. -Nem.
- Egy kicsit nehéz volt, nem tagadom. Minden egyes pillanatban szemmel tartani téged, lesni minden egyes mozdulatokat, beszélni azokkal, akik mellett elmentél. Az az idegesítő Liam gyerek, ugh. De megérte. Mert most, elmenekülhetünk, csak te és én. Együtt. Ahogy az anyád is tette. Elmenekült tőlem...18 év...azt kell mondanon Laura, hogy teljesen rá emlékeztetsz. -mondta.
A kirakós darabkái lassan kezdtek a helyükre állni, a felismerés szinte villámként hasított belém.
- Mason? Mason DeFarge? -kérdeztem, kezeimet a számra téve meglepetségemben.
- Nagyon ügyes Laura, általában mindenki elfelejt. Az az átkozott Michelle megcsalt azzal a szemét apáddal. Még mindig szeretem, de elment...de akkor megtudtam, hogy itt vagy London-ban, mellettem...
 Nevetett, zsebre dugott kezekkel. -Most már az enyém vagy.
- Nem, sajnálom, én most azonnal elmegyek. -kezdtem hátrálni, megbotolva a saját lábamban a s˜ötétben, minnél hamarabb el kell érnem az ajtóhoz.
- Nem akartam ezt tenni Laura, de ha kiteszed a lábad azon az ajtón, lövök. -mondta, és szinte azonnal meghallottam, amint mögöttem felhúzza a pisztolyát.