8.fejezet

Hát itt lenne, az új rész.
Azért remélem tetszeni fog :)




Liam arca lebegett az arcom előtt, amint lassan és magányosan sétáltam vissza a lakásomba. A csalódottság szikrái csillogtak gyönyörü barna szemeiben, amikor másodszor is visszautasítottam egy nap alatt.
Elküldtem, kétszer is, azok után, hogy ilyen mesés napot köszönhetik neki. Szegényt összezavarodottan hagytam ott. Bármennyire megszerettem volna őt ölelni vigasztalásképpen, az eszem ezt nem engedte, hiszen neki biztonságban kell lennie. Elég okos vagyok ahhoz, hogy ne kockáztassam egy ártatlan ember életét.
De amint lassan sétáltam hazafelé, a nap már lemenőben volt, engem pedig elkapott a magány érzése. Semmit sem akartam jobban, mint Liam társaságát élvezni. Vagy ha nem is Liam-ét, akkor legalább egy ismerős személyét. De nem, senkit sem fogok magam miatt veszélybe keverni.
Egyelőre még azt sem tudom, hogy mit akar az az idióta pontosan. Most egyedül vagyok, pontosan úgy ahogyan a "követőm" akarja. Egy könnyen sebezhető áldozat.
De nem fogja megkapni amit akar. "Harc" nélkül nem. Most előnyben van, de valamit ki fogok találni.
Sóhajtottam egy hatalmasat, és megálltam a a kívánt épület előtt. A gyomrom hirtelen egy hatalmasat kordult. Hát igen, ez a következménye annak, ha az ember egész nap egy falatot sem eszik. De ez most egyáltalán nem érdekelt. Futni kezdtem lefelé a lépcsőn, hogy még idejében elérjem a most induló metrót.
Szerencsém volt. A kocsi tele volt emberekkel. A legtöbbjük munkába tartott, vagy éppen most ment hazafelé. Abban a pillanatban amint az ajtók bezárultak a telefonom is megrezzent.
Egy új üzenetet kaptam Liam-től. "Minden rendben van? Biztonságban hazaértél? Nem hogy elveszel nekem" -olvastam. A szivem megdobbant. Annak ellenére, hogy olyan csúnyán leráztam magyarázat nélkül, mégis aggódig és törődik velem.
Szinte hallom a hangját, amint azt mondta hogy legyek óvatos.
De most nincs itt, egyedül vagyok Liam védelme nélkül. Mégis hogyan gondolhattam azt, hogy egyedül jöjjek el Londonba? Hogy gondolhattam ilyet?
Hiányzott Claire. Hiányzott anya. A francba, hiányzott Liam. Hiányzott egész Amerika.
Gondolkodásomat a mobilo újabb rezgése zavarta meg, de ez az SMS most nem Liam-től jött.
"Ember, utálok metrózni"
Hogy mi? Metrózni? Nem is nézztem fel, hogy körülnézzek. Már hozzászoktam ahhoz a tényhez, hogy úgysem fogom megtudni, hogy ki írja az SMS-t...hisz nem hiszem, hogy most hirtelen rámköszönne az illető.
De az zavart, hogy itt van. A közelemben. Figyel engem.
Próbáltam magam nyugtatgatni, kisebb nagyobb sikerrel. De nem tudtam magam meggyőzni. Az az idegen nagyon jól játszik. Bizonyosan tud valamit az anyámról.
Ugy vonzott az ismeretlen, mint valami drog, hogy végre valamit metudhassam a múltamról. Meg kell tudnom  több dolgot ettől az embertől. Tudnom kell azt, amit ő tud.
Vagy minden amit eddig írt, egyszerüen csak nagyon ügyesen megtippelte...bárcsak így lenne.
A metró megált, én pedig sietősen szálltam ki, aminek következtében néhány embernek neki is mentem.
A levegő már hüvösebb volt, az ég is sötétebb. Tenyeremet összedörzsöltem, egy kis melegséget érve el vele. A mobilom megrezzent. Az arckifejezésem kővé dermedt, amit olvasni kezdtem az üznetet, ezúttal Liam-től. "Laura? Jól vagy? Kezdek aggódni miattad!" -olvastam.
Azon voltam, hogy valami hihető hazugságot írjak vissza. Leakartam írni, hogy már otthon vagyok éppségben és biztonságban. De amint neki szerettem volna kezdeni, egy újabb SMS-t kaptam.
"Ez a Liam gyerek nem ért a szép szóból, nemde? Talán pár leckét kéne vennie az apádtól, nem?"Lefagyva nézztem a kijelzőre, majd észhez térve futni kezdtem. Nem volt valami kellemes ilyenkor futni a hüvös szél miatt. Tudd valamit az anyámról és az apámról, valamit ami nem tetszik neki.
Valami rossz dolgot, abban biztos vagyok. Valamint a tudad, hogy valószinüleg én vagyok az egyetlen akin bosszút állhat egyáltalán nem nyugtatott meg.
Mégis mit csinálhatott az apám? Az az ember ismerte az anyámat? Mégis mi történhetett?
A szüleim már meghaltak, ezt már elfogadtam, bár anyám emléke még mindig erősen ott van bennem. De az apámat sohasem ismertem. Nem akarom elfogadni, hogy nem egy hős katona volt, akinek mindig is elképzeltem kiskoromban.
De valószínüleg ez a személy többet tud. Nem akarom megtudni, hogy aztán csalódnom kelljen.
Szóval, ezért egyszerüen csak futottam, futottam az igazság elől, a múltam elől.
Nem tudom, hogy merre megyek pontosan, de nem is érdekelt, csal rohantam.

A sós könnyek eláztatták az arcomat. A szívem egyre hevesebben lüktetett a mellkasomban, úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban átszakad a mellkasomon keresztül.
Már láttam a lakásom épületének egy darabját.
Mindjárt ott vagyok. De hirtelen megálltam, amikor megláttam valamit. Egy fényes neon-lámpa villogott "nyitva" felirattal.
Berohantam a kis épületbe. Hálás vagyok Istennek, hogy észrevettem a feliratot. Az ajtó becsapódott mögöttem, mire egy kis csengő az ajtó felett hangos kolompolással jelezte, hogy új vásárló érkezett.
Ziháltam. Az eladó mérgesen tekintet rám, de nem hibáztathatom, hiszen úgy nézhettem ki, mint aki oda-vissza lefutotta a maratont.
- Kérem, megmondaná, hogy hogyan blokkolhatnám le a telefonszámomat? -kértem, akadozva szedve a levegőt. A szavakat szinte ki kellett magamból préselnem.
Az eladó nem érkezett válaszolni sem, mivel egy újabb SMS-t kaptam.
"Ki tanított meg ilyen gyorsan rohanni? Majdnem elég gyors voltál"A düh lüktetett bennem, úgy érezztem mindjárt felrobbanok.
- Mondja meg, hogyan kell. -mondtam ezúttal hangosabban és határozatabban.
- Ez attól függ, hogy milyen telefonja van, valamint a szolgáltatójától is. -válaszolta.
- Hát a szolgáltatóm... -de nem tudtam befejezni, mivel újra megszólalt a telefonom.
" A te helyedben nem tenném meg" -olvastam.
Egyre idegesebb lettem, mire elkezdtem visszaírni. "Fogadunk?"
"Nem akarod megtudni az igazat a szüleidről Laura?"Nem, nem hiszek neki. Csak hazudik, nem tud semmit. Csupán játszadozni akar az érzéseimmel, és jót szórakozzni rajtam.
- Bocsánat. Csak azt szeretném megtudni, hogy hogyan változtathatnék telefonszámot. -kértem újra. De az eladó ismét nem tudott válaszolni időben a mobilom miatt.
"Csak óvatosan Laura. Pontosan tudom, hogy Liam éppen merre van. Nem akarjuk, hogy valami történjen a One Direction-al, ugye?" -olvastam.
Megdermedtem, amint az eszembe jutottak a fiúk. Louis gyönyörü tengerkék szemei, az ennivaló ír Niall, a fürtös fejü Harry, és a sármos Zayn.
Majd Liam arca jelent meg előttem, elragadó nevetését szinte még most is hallottam. Nem, ez nem lehet. Szemeim újra megteltek könnyel. A torkom olyan száraz lett, mint amilyen a Sahara lehet. Egyszerüen lefagytam, nem tudtam megmozdulni, egyedül a szívem dobogásból tudtam arra következtetni, hogy még életben vagyok. Láttam, amint az eladó előtten hozzám beszél, de szavakat már nem hallottam.
Lassan hátrálni kezdtem kifelél az üzletből. Persze, az is lehet, hogy az a valaki csak hazudott, de nem kockáztathatok..nem orosz rulettet játszunk.
De most itt vége...ezennel átlépte a határt.
Előszöris is, megsértette a szüleim emlékét, másodszor Liam-et kezdi el fenyegetni...és most, már az egész One Direction veszélyben lehet.
Ennyi volt...nem hagyom magam tovább, nem játszadozhat velem ezentúl.
"Ne bántsd őket. Ne merészelj hozzájuk érni" -írtam vissza.
Sétálni kezdtem a lakásom felé, nem fogok félni, nem félhetek. Elég erőt szedtem össze magamban, hogy válaszoljak Liam-nek. "Szia. Minden rendben. Majd később mindent megmagyarázok"Nem akartam ezt az egészet egyedül végigcsinálni. Szükségem van valakire, valakire akiben bízhatok. Szükségem volt Liam-re, hogy mellettem álljon. Eldöntöttem, hogy el mondok neki mindent, de kétségek is voltak bennem, hisz ezzel őt is veszélyke keverhetem.
A mobilom újra megrezzent. "Mégsem blokkoltad le a telefonodat. Annyira hiányoznék" -olvastam.
Valamilyen oknál fogva, ismét felment bennem a pumpa. "Mit akarsz tőlem" -írtam vissza.
De ezúttal nem válaszolt. Amint észbekaptam, már az ajtóm előtt álltam, így kikerestem a kulcsokat és elfordítottam a zárat.
"Csak tedd azt, amit mondok, és rendben leszel" érkezett meg a válasz.