3.fejezet

" Jó reggelt kedves utasaink. Hamarosan  landolunk a London-i repülőtéren. Arra kérjük önöket, hogy biztonsági öveiket haggyák bekapcsolva. Mégegyszer köszönjük, hogy minket válaszottak"
A bemondó hangjára ébredtem kellemes pihenésemből. Lassacskán kinyitottam a szemeimet és a piros takarót amivel be voltam takaródzva lassan levettem magamról. Amint magamhoz tértem és felemeltem fejeimet észrevettem, hogy az eddig egy idegen vállán pihent. Kicsit kellemetlenül éreztem magam emiatt és reméltem, hogy senki sem vette észre. A Liam nevü srác nem hiszem, hogy észrevette, mivel még nagyban aludt egyenletesen lélegezve. De mégis, úgy érztem, hogy Liam-et akkor sem zavarta volna, ha érzékelte volna mindezt.  De ebben akkor sem lehetek teljesen biztos.
Kényelmesen nyújtózkodtam egyet, mivel ez a nyolc órás repülőút teljesen elernyesztette az izmaimat, és megváltás volt számomra, hogy 20 perc múlva végre újra szilárd talajt érezhetek a lábaim alatt.
Friss napfényt éreztem az arcomon, ami a repülő ablakából bekúszott a kis kabinba. Szétnézztem, és úgy vettem észre, hogy jópár utas ébren van már, kivéve azt a két srácot, akik velem szemben foglaltak helyet.
Most, hogy már tisztábban láttam, vagyis nem volt sötét, jobban szemügyre vettem a dögös sötétebb bőrü srácot, fülbevalóval a füleiben.
Eszméletlenül cuki volt, de valamiért annyira ismerős. A felismerés úgy száguldott keresztül rajtam akár egy 10km/h haladó vonat. Ez az a srác. A srác abból a videóklippből, vagy csak talán nagyon hasonlít rá...és a másik aki mellette ült, immár teljesen ébren a szöszi srác volt, gyönyörü kék szemekkel. A srác akik egyszarvúval utazott Liam szerint.
Ez nem lehet igaz...ők azok a srácok akiket a videóban láttam nem egészen négy órával ezelőtt.
Ebben a pillanatban az egyik göndörke rontott ki a mosdóból zsebre tett kezekkel, vigyorogva majd leült a saját helyére...ő volt a motorkás srác.
Istenem, egy gében utazom a One Direction-al. Meglátta, hogy őt nézem, majd smaragd zöld szemeit enyéimbe mélyesztette, egy apró mosoly kiséretében, és a szőke hajú sárc felé fordult. Ennyi volt, fel kell ébresztenem Liam-et, neki is tudnia kell a felfedezésemről.
- Liam. -suttogtam izgatottan, közben gyengéden a vállát kezdtem el rázni. -Kellj már fel, ezt sosem fogod elhinni. -folytattam.
- Mhm. -motyogta, lassan kinyitva barna szemeit.
Amint megláttam, hogy ébren van, azonnal mondandómba kezdtem.
- Ezek nem azok a srácok a tegnapi videóból? A One Direction? A tábortüznél? -kérdeztem gyorsan.
- Hm. Ugy néznek ki. -válaszolta, majd hirtelen nagyon meglepett, amikor az egyik sráchoz szólt.

- Hé Zayn. -szólalt meg Liam. Majd ezek szerint a Zayn nevü srác felénk kapta a tekintetét, egy mosoly kiséretében.
- Mizu? -kérdezte, mire én csak idegesen mosolyogtam a srácra akit nemrég egy videóban láttam.
- Szia. -válaszoltam.
Ezúttal a szőke hajú srác is engem kezdett el bámulni.
- Oh, szia. A nevem Niall. -mutatkozott be integetve, miközben kivillantotta fehér fogait.
- Szia. Laura vagyok. -mutatkoztam be én is félénken.
Liam felé fordultam, majd idegesen súgtam oda neki. -Te ISMERED őket? Egész idő alatt itt ültek és te nem szóltál egy árva szót sem?
- Laura. -kezdte nyugodtam, mintha csak a legtermészetesebb kérdésre válaszolna a világon.
Egy dühös pillantást vetettem rá, mire ő olyan pimasz féloldalas mosollyal nézett rám.
Ez volt az első alkalom, amikor először találtam szembe magam "szomszédommal".
A napfény megcsillant gyönyörü barna szemeiben, valamint karamella színü haján. A szemem valahogyan a nyakára tévedt, ahol is meglátta azt. Az anyajegy.
- Liam. -mondtam lassan, nagyokat pislogva, próbálva meggyőzni magam, hogy nem képzelődöm. -Mondta már neked valaki, hogy kísértetiesen hasonlítol egy britt banda a One Direction egyik tagjára?
- Laura. -válaszolt olyan lassan, amennyire én tettem fel előbbi kérdésemet. -A nevem Liam Payne, ő itt Zayn Malik, melette Niall Horan, mögöttük Harry Styles és Louis Tomlinson. -magyarázta minden egyes fiúra rámutatva.

- Ja, és igen, mi vagyunk a One Direction. -fejezte be.
Csak pislogtam rá, tátott szájjal.
"Figyelmet kérünk utasaink, kérjük kapcsolják be öveiket, megkezdjük a leszállást. Köszönjük"
- Jaj, ne. -mormogtam magamban, teljesen elfeledkezve a srácokról k˜örülöttem és csak a saját félelmemre koncentráltam.
Becsuktam szemeimet, és gyorsabban kezdtem el szedni a levegőt.
Szinte éreztem, ahogyan a levegő az arcomba csapódik, amint egyre jobban veszítettünk a magasságból.
- Le fogunk zuhanni, le fogunk zuhanni. -motyogtam, miközben a körülöttem ülő embereket figyeltem.
- Nem fogunk. -suttogta Liam nevetve.
- Nem kéne neked autógrammot aláírni inkább, vagy valami? -kérdeztem nevetve.
- Az attól függ. Ha gondolod aláírhatom a homlokodat, de csak akkor ha szépen kéred. -mondta játékosan egy ellenálhatatlan mosoly kíséretében.
- Szemét vagy. Amúgy is, ott voltál abban a videóban, de közben itt ültél mellettem. -mondtam, majd összeszorítottam szemeimet, amint éreztem, hogy a repülő lefelé halad.
- Minden oké? -kérdezte, mik˜özben hallottam az egyik srác halk kuncogását.
- Mit müveltél vele Liam? -hallottam Zayn nevető hangját.
- Zayn, megtennéd, hogy befogod. Nem csináltam semmit. Csak fél a repüléstől. -válaszolt...éreztem, hogy a gyomrom bukfenceket hány.
- Mindjárt a talajon vagyunk már? -kérdeztem idegesen suttogva.
- Mindjárt. -érzékelte az agyam Liam Payne mély hangját. Kinyitottam szemeimt majd megláttam, hogy Liam a kezeim után nyúl és biztatóan megszorítja azokat.
Hirtelen hallottam amint a gép kerekei csikorogva elérik a drága jó földet.
- Végre. -mondtam. -Itt vagyunk. Hölgyeim és uraim Laura Harper hivatalosan is megérkezett Londonba. -folytattam.
- Gratulálok. -nevetett Liam melettem. Majd elengedte kezemeit.
- Hát kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek. -ismételtem Neil Armstrong-ot.
- Várj, mi? -kérdezte szemöldökeit felvonva.
- Mindegy. Elfelejtettem, hogy nem vagy Amerikai. Mire csak mosolyogva nézett rám.
- Most már Angliában vagy. Milyen érzés? -kérdezte, miközben úgy tett mint aki interjút készít, egy képzeletbeli mikrofonnal.
- Ugy érzem, hogy azonnal el akarom hagyni ezt a repülőgépet. -válaszoltam, majd fel is álltam, és a csomagjaimat kezdtem előszedni az ülésem alól.
Liam utánam jött, majd a csomagjaim útán nyújtotta kezeit.
- Nem, kell. Majd én viszem. -válaszoltam. De Liam úgy tett, mint aki meg sem hallotta. Automatikusan kivette kezemből a táskát, és áttette azt a vállán.
A kabin egy kicsit zsúfolt lett, amint mindenki felállt, hogy elhaggya gépet. Rajtam és a fiúkon kívül, mindenki idősebb volt. Igy senki sem ismerte  fel a tini bandát.
 De hiszen azok, nem? Egy banda. Csak átlagos srácok, akik dalokat írnak, koncerteket adnak és több millióan rajonganak értük.
Liam-re nézztem, majd a többiekre. Egy apró mosolyt küldtem Louis felé, aki Harry mellett lépkedett. Liam után lépkedtem csendesen, amíg a reptérre nem értünk.
Amint beértünk, az említett srác mosolyogva nézett rám, majd ideadta a táskáimat.
- Ugy tünik, hogy sok cuccot hozztál magaddal. -szólalt meg Niall tele szájjal. -Meddig maradsz?
- Addig amíg szeretnék, gondolom. -válaszoltam őszintén.
- Ember, remek hangod van. -szólalt meg Harry, majd átdobta karját Niall vállán.
- Az én hangom? Nem, nem, srácok nektek van jó hangotok. -nevettem.
- Hát Amerikai vagy, szóval nekünk az akcentusod külöńleges. -válaszolta.
- Hello. Mi a neved? -kérdezte Louis, kezeit lóbálva.
- Laura. -válaszoltam.
- Szeretnél egy aláírást vagy esetleg...? -kérdezte aranyosan.
Nem válaszoltam semmit, csupán a szemem sarkából Liam-et figyeltem. Csak most vettem észre, hogy milyen magas, igazából mind azok voltak.
- Tudod mit? Mit szólnál hozzá, ha én adnék neked? -kérdeztem komolyan.
A fiúk csak őrült nevetésbe kezdtek, mire egy kis cetlire ráfirkantottam a nevemet, majd Louis felé nyújtottam.
- Laura, Laura. Ugy döntöttem, hogy kedvellek. -mondta.
Ránézztem, amint sikítozó hangokat hallottam meg. A hangok irányába kaptam tekintetemet, mire sikítozó, rohanó lányok tömegét láttam meg.
Hát azt hiszem ennyi volt. Amint a lányok odaértek, észre sem vették, hogy eddig a fiúkkal beszélgettem, mintha csak egy lettem volna a sok őrült rajongő közül.
Hátrébb mentem, majd a vállam felett visszapillantottam, a lányok t˜ömege ellepte a bandát. Voltak ott idősebbek és fiatalabbak egyarán. Szépek és kevésbé szépek. Csinosak és teltebbek, szőkék és barnák, magasak és alacsonyak. Minden egyes lány, annak ellenére, hogy mennyire különbözően nézztek ki, egy dologban hasonlítottak. Ugyanazt az öt srácot imádtak. Azt az öt srácot, akik nyolc órán keresztül velem uaztak egy repülőgépen.
Lassan elindultam a kijárat felé. Amint elértem a hatalmas ajtókig, azok kinyíltak előttem én pedig megtettem első lépéseimet egy új élet felé.
Mély levegőt vettem, majd egy mosoly terült szét az arcomon.
Végre itt vagyok, megérkeztem.
Megcsináltam.