2.fejezet

Meg is hoztam a következő részt, remélem tetszeni fog! :)


- Hát, uhm, ez vicces videó volt. -mondtam kissé kacagva, majd félretettem az iPad-omat.
- Igen, és nem is tetszett akkor? -kérdezte, majd a kezét lazán a karfára helyezte, ami a két ülés között volt elhelyezve.
- Nem is az. Az egyik göndörke igazán tehetséges, mármint mind azok, jó hangjuk van. De nekem leginkább az jött be, amit viseltek. Azok a kabátok, sálak, és cipők...nagyon jó stílusérzékkel rendelkeznek. -válaszoltam.
- Nem tudom, én nem igazán értek az ilyen dolgokhoz. -mondta.
- Na és, hát az akcentusodból arra következtettem, hogy te angliai vagy, nem?
- Egészen pontosan Wolverhampton-ból, ott születtem és nőttem fel. -válaszolta.
- Az remek....és te hallottál már ezekről a srácokról? -kérdeztem, újra a kis együttesünkre terelve a témát.
De azt hiszem most butaságot és vicceset kérdeztem, mert a srác nem válaszolt csak egy apró kacaj hagyta el a száját.
Azonnal körbenézztem, hogy fel-e ébredt valaki. Paranoiás vagyok, nem szeretném, hogy az emberek kiakadjanak és kiabáljanak amiért megzavartuk a pihenésüket. De úgy tünt, hogy ez a srácot nem igazán zavarta.
- Mi olyan vicces? -kérdeztem, mert egyáltalán nem értettem az előbbi reakcióját.
- Nem, semmi. Amúgy Liam vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. -mutatkozott be, majd kinyújtotta felém jobb kezét.
- Laura. -mondtam egyszerüen, majd kezet fogtam a sráccal. A
A bemutatkozás után csend telepedett az egész utastérre. Nem volt egyáltalán kínos, vagy kényelmetlen egyszerüen csak megnyugtató. Majd a Liam nevü srác egyszerüen a háttámlának döntötte a fejét és lehunyta szemeit.
Követtem példáját és én is megpróbáltam egy kicsit pihenni.

Azt hiszem elaludhattam, mert arra ébredtem, hogy rázkódik a gép. Még mindig éjszaka volt, ennek következtében a kabinban továbbra is korom sötétség uralkodott. Ugy tünt én vagyok az egyetlen aki felébredt.
Idegesen remegtem, miközben egyre erősebben markoltam a szék karfáját. Most már biztosra mondhatom, hogy utálom a repülőket. Vonattal kellett volna jönnöm, akárcsak az a sötét hajú srác a videóban.
A tudat, hogy én vagyok egyedül ébren még inkább idegesebbé a magányosabbá tett. Szorosan összeszorítottam szemeimet, miközben szavakat kezdtem el mormolni saját magam megnyugtatására.
A repülő tovább rázkódott, azt hiszem most még talán egy kicsit erősebben is.
- Jaj, ne. Meg fogok halni. -suttogtam magamnak.
- Nem, nem hiszem, hogy megfogsz halni. -szólalt meg mellettem egy mély hang.
Amint meghallottam az ismerős hangot, azonnal a hang irányába kaptam tekintetemet, így szembetaláltam magam Liam-el, aki ép a biztonsági övét kapcsolta be.
Amint rájöttem, hogy ő is ébren van egy kicsit megnyugtatott.
- Bocsi, csak nem igazán kedvelem a repülést. -mondtam.
- Semmi baj, tényleg. Van valami amiben segíthetek? -kérdezte.
- Nem, nem, csak azt hiszem...uhm, te sokat szoktál repülni? -kérdeztem.
- Igen, mostanában elég gyakran. -válaszolta, majd enyhén göndör hajába túrt. -Oh, nem vicceltél. A turbolencia tényleg nem a legjobb. -folytatta.
- Hát nem. Akkor most egy gyakorlott utastól kérdezem, hogy mit kell tenni ilyenkor? -kérdeztem kicsit kényelmetlenül a túlzott félelmem miatt.
- Nos, hát ha ilyen szokott történni, akkor én mindig azt szoktam képzelni, hogy a repülő egy rakéta. -válaszolta tök komolyan.
- Ezt most ugye nem komoly? -kérdeztem vissza nevetve.
- De, nagyon is az. Akárcsak a Csillagok háborúja. -válaszolta.
- Nem gondolod, hogy egy kissé lökött vagy? -nevettem tovább, majd meglöttem a vállát.
- Hééj, te akartad, hogy segítsek nem? mondtam már ő is nevetve.
- Oké, igazad van, visszaszívom.
- Próbálj meg megnyugodni. Beszélgessünk, oké? -ajánlotta fel Liam, a srác, akit szinte még alig ismertem, jobban mondva egyáltalán nem ismertem. Hiszen még az arcát sem láttam a sötétség miatt, mégis megnyugtatott engem. Egyszerüen így éreztem, éreztem, hogy amíg mellettem van, a géppel semmi rossz sem történhet.
De mégis rossz volt, mert biztos vagyok benne, hogy szegény srác csak aludni szeretne egy kicsit. De most önző leszek, pedig nem szokásom, de én viszont nem szeretnék egyedül lenni, ezért kapva kaptam az alkalman.

Beleegyeztem a beszélgetésbe. Ki gondolta volna, de a dumcsizást egy kis angol nyelvtannal kezdtük. Megtanított már olyan szóra, amit náluk másképp használnak, mint nálunk Amerikában.
Csak a biztonság kedvéért, ahogy ő fogalmazott, csakhogy ne adjanak el. Mondjuk szerintem ez lehetetlen, mert ugye angolul tudok, de mindegy, addig sem ülök egyedül a sötétben.
Nagyon jól elbeszélgettünk, és be kell, hogy valljam, egyszerüen imádtam a mély, férfias nevetését. Egyszerüen megnyugtatott, és elfelejtette velem, hogy egy rázkódó gépen ülök.
- Amúgy mi kéztetett arra, hogy ott hagyd Amerikát a Londonba jöjj? -váltott témát, miközben ásított egyet.
- Bocsi, de untatlak? -kérdeztem komolyan, majd elnvettem a végét. -De komolyan, ha fáradt vagy, akkor aludj nyugodtan. Nem akarom, hogy miattam fenn légy egész éjszaka. -mondtam.
Nem válaszolt semmit, csak intett a kezével, hogy folytassam.
- Oké, hát leérettségiztem, valamint ösztöndíjat kaptam. -kezdtem bele, miközben erősen próbáltam arcára koncentrálni, sajnos nem sok sikerrel. Egyszerüen, csak kiváncsi voltam a reakcióira. -Majd aztán eldöntöttem, hogy utazni szeretnék. Világot látni, mármint egész életemben Floridán kívül sehol sem voltam még.
- Florida? Az remek. Ott van Disneyland is. A nagymamám ott él. -mondta.
- Tényleg? Igazán szép hely, csak nagy a forróság általában.
- Igen. Na és a szüleid egyedül elengedtek Európába? -kérdezte.
De ekkor megálltam. Az emlékek újra előtörtek és a szívem újra sajogni kezdett, mintha minden alkalommal egy kést döfnének belé.
- Az anyám. -kezdtem lassan, nagyon halkan. -Meghalt. Pár évvel ezelőtt. -fejeztem be suttogva.
Lenéztem az ölembe, majd a kezeimet kezdtem el tanulmányozni. Majd hirtelen éreztem, amint egy kéz ér hozzám, és gyengéden megsimogatja a vállamat.
- Igazán sajnálom. -suttogta, és valami a mély, britt, együttérző hangjában arra kéztetett, hogy elhiggyem, komolyan gondolja.
- Nem, semmi baj. Csak hiányzik, ennyi az egész. -válaszoltam egy kicsit mosolyogva.
- Noss,  London az a hely, ahová megéri elmenni, higgy nekem. Annyi mindent csinálhatsz ott, valamint a történelme is igazán varázslatos. Tudtad, hogy a Big Bang eredetileg....
- Te tényleg lökött vagy. -vágtam a szavába.
- Oké. Ez az utolsó alkalom, hogy beszélgetni próbáltam veled. -mondta nevetve, sértődöttséget színlelve. -Nahát, a mostani turisták. -folytatta irónikusan.
- Liam? -szólaltam meg félénken, óvatosan a szemeibe nézzve, amiket nem igazán láttam.
- Igen? -kérdezte.
- Köszönöm, hogy ilyen kedves és rendes voltál velem. -köszöntem meg mosolyogva és igazán hálás voltam neki.
Egy pillanatig nézett engem, mint aki nagyon gondolkodik valamin és hirtelen nem tudja, hogy mit csináljon vagy mondjon.
- Tudod mit? Tessék, írd bele a számod. -mondta majd a farzsebébe nyúlt, ahonnan egy elég drágának tünő iPhone 4-et vett elő.
Elvettem kezéből a telefont, és elmentettem a számot Laura név alatt.
Amint visszaadtam, neki a kis készüléket, nem telt bele egy perc és SMS-m jött.
- Oké. Küldtem neked egy SMS-t, így most már megvan neked az én számom is. Csak gondolj rám, hogy egy személyi szótárra lesz szükséged. Ha hallasz egy fura szót, írd le, küld el, én pedig lefordítom neked. -mondta kedvesen, miközben egy lehengerlő mosoly terült szét az arcán.
- Ahogy gondolod. -válaszoltam, majd a fejem a háttámlának döntöttem, és nem telt bele egy perc sem, de én már mélyen aludtam.