5.fejezet

Meghoztam a legújabb részt, remélem azért tetszeni fog.
Nem lett éppen a legjobb :/




Amikor felébredtem reggel már szinte el is felejtettem a tegnapit. A fura SMS csak akkor jutott az eszembe, amikor a telefonomra pillantottam, hogy megtudjam a pontos időt, és észrevettem rajta egy edig még el nem olvasott üzenetet.
Mély levegőt vettem, majd megráztam a fejem, mintha ezzel el tudnám tüntetni a negatív gondolatokat.
Az egész csak egy vicc. Annak kell lennie. Valahogyan rávettem magam, hogy megnyissam az üzenetet.
"Jó reggelt napfény. Jól aludtál? Az ágyad kényelmesnek tünik"
Elegem volt.
"Mégis ki a fene az?" pötyögtem be idegesen a betüket, majd elküdtem a kérdésemet.
"Leona Lewis" jött meg a válasz, szinte azonnal.
Csak megforgattam a szemeimet, majd idegesen fújtattam egyet, mire újra keresni kezdtem a megfelelő betüket. "Tudod, minden egyes üzenetedet egyre kevésbé találom viccesnek. Ki a fene maga?"
"Találd ki"
Oké, ennyi volt. Ezzel nem fogok sokra menni, inkább hagyom az egészet a fenébe. Inkább letettem a telefonomat, nem vagyok hajlandó valami elmebeteg idiótával tovább szórakozni. Nem fogom neki megadni, azt az örömet. Fogtam magam, és inkább gyorsan elmentem zuhanyozni. Remek érzés volt, ahogy a forró víz hozzáért a testemhez, ellazítva azzal minden egyes izmomat.
Amíg zuhanyoztam, elhatároztam, hogy a nap elejére beiktatok egy kis sétát a London Eye felé.
Megmosolyogtatott, amikor belegondoltam, hogy azt csinálhatok amit csak szeretnék ezekben a napokban, hisz senki sem állíthat meg a terveimben.
Miután kész lettem, a hajamat felkötöttem lófarokba, felvettem egy aranyos fehér nyári ruhát, egy kényelmes cipőt, hozzá egy váltáskát, és készen is álltam a mai napra. Még gyorsan elraktam a kulcsaimat, a pénztárcámat, és a mobilomat.
Készen is álltam a második napra.

Nemszeretek annyira liftezni, ezért inkább a lépcsőt választottam. Csak lassan szedtem a fokokat, ezért beletelt egy kis időbe, amíg leértem az 5.-dik emeletről.
Amint az utolsó lépcsőfok is megvolt a halban találtam magam. Megláttam a recepciós hölgyet, majd mosollyal az arcomon elingultam felé.
- Elnézést. Laura Harper vagyok. -mosolyogtam a hölgyre a púlt mögött. Talán 60 éves lehetett körülbelül , de aranyos sötétbarna szemei voltak, amik miatt olyan igazi kedves idős hölgynek tünt a számomra.
- Szia kedvesem. Miben segíthetek? -kérdezte, szintén egy mosollyal az arcán.
- Csak azt szeretném megkérdezni, hogy szóval, uhm....milyen itt a biztonsági szolgálat? kérdeztem kissé idegesen és zavartan.
- Biztonsági szolgálat? Hát itt van Mr. Tommy, a portás, épp ott áll. -válaszolta, majd az emíletett személy felé bökött a fejével. Eddig még észre sem vettem. Egy férfi állt ott, egyenruhába felöltözve. Felém fordította a fejét, mire kedvesen intettem neki.
Olyan igazi nagyapás figura volt, legalábbis én így képzelek el egy nagyapát.  Mr. Tommy nem nézett ki úgy, mint aki le tud teríteni egy valamire való bünözőt.
- Uhm, oké...értem. -válaszoltam kissé hezitálva,de egy kicsit sem éreztem magam úgy, mintha jobban biztonságban lennék.
- Ne aggódj kedvesem. Biztonnsági kamerák vannak felszerelve, riasztóberendezéssel együtt. Senki sem jutt be kulcs nélkül. -mondta.
- Oh, rendben akkor. -válaszoltam mosolyogva, kissé megkönnyebbülten. -Köszönöm, legyen szép napja.
- Neked is, kedvesem.
Kisétáltam az épületből, ezúttal egy kicsit nyugodtabban. Semmi és senki sem állhat közém és eközé a gyönyörü város közé.

Igazán könnyü volt Londonban tájékozódni. A tömegközlekedés igazán gyors, kevesebb mint 15 perc alatt már a London Eye előtt álltam.
Felnézztem a hatalmas óriáskerékre, elképzelve a gyönyörü kilátást a legtetejéről.
Egyik lábamról a másikra álttam a hosszú sorban türelmetlenségemben.
" Az óriáskerék volt az a hely, ahol apád én én először megcsókoltuk egymást." -visszhangoztak anya szavai a fejemben. Szomorúan mosolyogtam magamban. Az anyám alig mesélt valami apáról, arról a személyről akit sohasem ismertem meg.
De bármikor, amikor anya jókedvében volt, apró részleteket azért mindig mondott róla.
Minden amit anya mondott nekem a gyerekkoromban ennyi volt: "Az apád és én szerettük egymást. De ő Angliában élt, én pedig Floridában. A távolság nagy volt és nehezen leküzdhető. A szülei angol lányt képzeltek el a fiúk mellé. Ezért el kellett őt engednem. De ő még mindig nagyon szeret téged." válaszolta, akárhányszor rákérdeztem.
Amíg fel nem nőttem, egy igazí kitalált világban éltem, az én saját mesémben. Ami szerint apa egy igazi hős katona volt, aki beleszeretett a gyönyörü anyukámba egy meleg nyári napon Londonban. Anya teherbe esett, és megszülettem én, a hercegnője.
A saját kis tündérmesémben nőttem fel, elképzelve a szüleim kapcsolatát, de más meséktől eltérően ennek a mesének nem volt boldog befejezése. Elvesztettem a mamámat is, teljesen egyedül maradva.

Elővettem a telefont a táskámból, hogy egy kicsit szórakoztassam magam, amíg végre sorra kerülök, De a kedvem azonnal elment, amint megláttam a kis levél villogását a képernyő bal felső sarkában.
Két új üznetem érkezett.
Megnyitottam az elsőt, és a szívem valamilyen oknám fogva gyorsabban kezdett el verni, amikor megláttam, hogy kitől is érkezett.
"Szia Laura...én vagyok az Liam, a lökött srác a gépről. Mit fogsz ma csinálni? Jól érzed magad Londonban?" olvastam végig a sorokat.
Pillangók kezdtek a repkedni a gyomromban, mire egy hangosnak nem mondható kacaj hagyta el a számat.
Liam...ő volt az. Egész idő alatt Liam Payne szórakozott velem. A homlokomra csaptam, hogy nem jöttem rá hamarabb. Hát persze, ő az, hisz megadtam neki a számomat a repülőn.
"Minden nagyon jó. Jelenleg épp egy hosszú sorban állok a London Eye előtt...és te?" küldtem el.
Egy fiatalabb kislány állt előttem a sorban, olyan 12 éves lehetett, a szüleivel volt. Elképzeltem az arcát, ha megtudná, hogy éppen az egyik legcukibb sráccal SMS-ezek, aki történetesen a 1D egyik tagja.
A kiscsajok szeretik őket.
Megnyitottam a másik elolvasatlan üzenetet is, láttam, hogy egy másik számról érkezett. A mosoly ami eddig az arcomon volt, egy pillanat alatt lefagyott.
"Hééé, ne légy türelmetlen. Nem olyan hosszú a sor az óriáskerékig."
A szívem azt hiszem kihagyott egy pillanatra. A szemeim azonnal a tömeget kezdték el vizslatni körülöttem, választ keresve.
Valaki még mindig van ott.
Engem figyel.