7.fejezet

Sziasztok! :)
Meghozztam a legújabb fejezetet.
Viszont ami a kommentek számát illeti, hát eléggé megcsappantak...már nem tetszik annyira a részek tartalma?
Igazán örülnék ha leírnátok, akkor talán tudnék változztatni rajta, vagy nem tudom.
Befejezni igazán nem szeretném, mert nagyon a szívemhez nőtt ez a kis blog.
Valamint azoknak, akik írtak hozzászólást, nagyon szépen köszönöm! :)






Liam elindult felém, mosolygó arccal, zsebre dugott kezekkel. Az utolsó fél órában, amíg a sorban álltam, annyi érzelem és hangulatváltozást éltem meg, amit igazán kezdtem nehezen elviselni.
Bármikor, amikor egy nem kívánt üzenetet kaptam attól a bizonyos személytől, a szívem a torkomban kezdett el dobogni, valamint a félelem és paranoia szintem a duplájára, ha nem a triplájára ugrott.
De mindez hirtelen elszállt, Liam Payne mosolyától, és úgy éreztem, hogy a szívem újra kivirágzott. Csak ez a srác puszta jelenléte azt éreztette velem, hogy biztonságban vagyok ebben az idegen országban, ahol semmi más nem vár rám, csak az ismeretlenség.
Liam-el az oldalamon, teljesen elfelejtettem a furcsa üzeneteket, és egyszerüen szabadnak éreztem magam.
Nem fogom hagyni, hogy ez a bosszantó személy, aki az üzeneteket küldözgeti a bőrömm alá férkőzzön. Nem, egyszerüen nem hagyom, anyám emlékére esküszöm...és Liam nem is tudta, de csak azzal az egyszerü dologgal, hogy most itt van velem, máris rengeteget segített.
- Találd ki, hogy ki a legjobb az egész világon. -szólalt meg, amint mellém ért.
- Hm...Harry? -kérdeztem játékosan, közben az államat dörzsölgettem, úgy téve mintha erősen gondolkodnék. -Louis? Vagy talán Niall? Igen, határozottan Niall lesz az. -folytattam.
Liam morcosan összefonta karjait a mellkasa előtt, majd alsó ajkát lebiggyesztve sértődöttséget színlelt.
- Rendben, akkor Niall-t viszem magammal az óriáskerékre, egy privát kabinban. -mondta morcosan.
- Héé, Liam, te elintéztél egy külön kabint nekünk? -kérdeztem meglepődve, majd a hátam mögé nézztem, hogy szemügyre vegyem a kígyózó hosszú sort mögöttem. Hihetetlen, hogy Liam ezt is eltudta intézni. Bár szerintem, ennek most nem sok köze volt a hívnévhez, hisz azt a pasit, már amúgyis ismerte.
- Bizony, és fizetni sem kell érte. -húzta ki magát büszkén.
- Nahát, le vagyok nyügözve. -csillogtam a szemeim örömömben, valamint az is rátett egy lapáttal, hogy végre felülhetetk az órisákerékre, amit mindig is szerettem volna.
- Igazán semmiség. Bármit egy elveszett amerikai turistának. Induljunk. -indultunk el, majd még egy utolsót odaintett Frank-nek. Amint beszálltánk, a kerék nem sokkal később csikorgás kiséretében el is indult. Mosoly terült szét az arcomon, amint eljutott a tudatomig az, hogy hol is vagyok pontosan, na és persze az sem elhanyagolható, hogy kivel.
Egyszerüen nincs olyan, hogy az a bizonyos személy ide is követni tudjon engem. Háá, ezt most én nyertem.
Amint lassan elindultuk felfelé, a szívem hevesebben kezdett el verni. Ugy éreztem magam, mintha egy hét éves kislány lennék. Automatikusan nekitapasztottam arcomat az üvegnek, miközben szemeim lenyügözve kezdték el kémlelni a londoni tájat.
London zsúfolt élete varázslatos volt. Mindenhonnan magas épületek emelkedtek ki, mindenhol csak úgy nyüzsögtek az emberek...érinthetetlen voltam, a világ legtetején.
A Temze partjáról visszaverődő napfény gyönyörüen csillogott a víz apró hullámain. A part menték emberek sétálgattak, legtöbbjük kutyát sétáltatott.
- Tetszik? -zavarta meg Liam hangja az elmélkedésemet.
- Oh, Liam, te még mindig itt vagy? -válaszoltam viccesen. -Ez...ez egyszerüen lenyügöző, meseszép.
A hangom átment suttogásba, amint visszafordultam, hogy újra a tájat nézhessem. -Pontosan olyan, ahogyan anya anno leírta. -suttogtam.
- A mamád? -kérdezte halkan, majd mellém állt az ablak mellé.
Nem válaszoltam azonnal, mereven bámultam ki az ablakon. -Igen, azt mondta, hogy apával itt jöttek rá mindenre. -válaszoltam.

Liam felé fordultam. Próbáltam leolvasni valamit az arcáról, a tekintetéről. Kiváncsi voltam, hogy hogyan érinti az, hogy egy ilyen dolgot megosztottam vele.
Levette napszemüvegét, majd óvatosan a feje tetejére helyezte azt, így láthattam gyönyörü barna szemeit, amiben sajnálatot véltem felfedezni.
- Mire jöttek rá? kérdezte kedvesen, majd óvatosan megsimogatta a kezemet.
- Rájöttek, hogy megéri számukra azért küzdeni, hogy együtt lehessenek. Tudták, hogy szeretik egymást. -válaszoltam, majd a földet kezdtem el bámulni. Mindig ez van, ha valamilyen úton-módon szóba kerül az anyám.
- Minden rendben. -próbált vigasztalni, magához ölelve...én pedig örültem neki, hogy nem tesz fel több kérdést. Fejemet nekidöntöttem a mellkasának...és életemben először, elhittem valakinek. Elhittem Liam-nek, hogy minden rendben lesz.
De rosszul tettem. Az omizónus telefon rezzgés, újra megjelent. Liam elengedett, szabad utat adva nekem, hogy elolvassam az SMS-t. Pedig az utolsó dolog, amit most tenné szeretnék az az, hogy megnézzem az üzenetet. Sóhajtotta egy nagyot, szemem sarkából letöröltettem egy könycseppet, aminek semmi keresnivalója sem volt ott, majd megnyitottam az üzenetet.
"Légy óvatos Laura. Féltékeny típus vagyok" olvastam.
Megpróbáltam minnél jobban kordában tartani az érzéseimet. Liam-nek nem tünhet fel, hogy gond van.
Ujra nyugtalan lettem. Elöntött az adrenalin, amint pötyögni kezdtem a betüket. Elegem volt.
"Béna vagy. SMS mögé rejtőzöl" -válaszoltam...éreztem, hogy Liam engem nézz.
- Mit csinálsz ma este? -kérdezte Liam hirtelen. Egyáltalán nem számítottam egy ilyen típusú kérdésre.
- Uhm, hát...-nem tudtam mit válaszolni. Elpirultam, próbáltam kerülni a tekintetét.
- Hát, arra gondoltam. -folytatta, látszott rajta, hogy szintén ideges és feszült.
De várjunk csak, miattam feszült? Nem, az nem lehet. Csak képzelődöm. Hiszen ő egy világsztár, bármelyik gyönyörü szupermodellt megkaphatná, ha úgy tartaná kedve.
- Mi lenne, ha eljönnél hozzánk? Hozzám és a fiúkhoz? Rendelünk pizzát, meg ilyenek. folytatta, majd nekidőlt a kabin falának.
Az igazság az volt, hogy semmilyen más tervem nem volt az estére. Kb. négy óra lehet most, a gyomrom pedig kajáért kiáltott.
- Hmm, hát először meg kell nézznem a határidő naplómat. Tudod, vacsorára kell mennem hétre a királynővel, de ha át tudom tenni nyolcra, akkor talán... -de nem tudtam befejzni a mondatot, mert Liam önfeledt nevetése megzavart.
- Tudod, te tényleg más vagy. -mondta.
A kerék már lassan elérte a végpontját, igy ez a csodás "utazás" Liam-el lassan, de biztosan a végéhez közeledett.
- Liam, nem tudom elégszer megköszönni ezt neked. -kacagtam, miközben kiléptem a kabinból.
- Nem, én köszönöm neked. Nagyon jól éreztem magam. -válaszolta, egy ellenálhatatlan mosoly kiséretében, mire pillangókat érezztem a gyomromban.
De megtörve ezt a gyönyörü pillanatot, a mobilom újra megszólalt, jelezve, hogy új üzenetem érkezett.
Oh, hát persze. A "követőm" újra lát engem. Furcsa volt, hogy szinte már megszoktam, hogy az valaki minden lépésemet figyeli, és rendszeresen tájékoztat is róla.
Előkaptam a telefonom, és olvasni kezdtem. Megígértem magamnak, hogy ez az utolsó üzenet amit elolvasok. Utána megyek, és leblokkolom a számomat. Vagy lecserélem a telefonszámot.
Amint olvasni kezdtem, a vér megfagyott az ereimben.
" Az új kis barátod Liam Payne, jobb ha csak egy irányba halad, ami nem feléd tart. Nem akarjuk, hogy baj történjen, ugye?"Csak egy dolog járt a fejemben. Liam nem keveredhet ebbe bele. Nem keverhetem bajba, azt sosem bocsájtanám meg magamnak.  Bármit is akar az a bizonyos személy, az egyedül az én problémám, csakis az enyém. Minél előbb el kell tünnöm Liam mellől. Neki biztonságben kell lennie.
- Uhm, Liam? -suttogtam alig hallhatóan. Féltem belenézzni a szemeibe.
- Igen, tessék? kérdezte mögülem, amint a keskeny járdán haladtunk, egyre távolabb az óriáskeréktől.
A szemeimet végigjárattam a tömegen. Bárki lehet az, akárki.
Egy idős férfi, szendvicsét majszolgatva a közeli padon. -gyanusított.
Egy középkorú nő, zenét hallgatva az IPod-ján. -gyanusított.
Egy szakállas férfi, az utca sarkán Hot Dog-ot árulva. -gyanusított.
Valaki épp most is figyel engem. A kérdés csupán annyi, hogy KI?
- Hát, én...nem hiszem, hogy ma áttudok menni hozzátok. -mondtam alig hallhatóan, a földet bámulva.
A szívem újra gyorsabban kezdett el verni, amikor újabb üzenetet kaptam.
"Okos döntés" -olvastam.


Hát ennyi lenne. Tényleg nem tudom, nem jó ahogy leírom a dolgokat. Talán túl hosszú az egész.
Igazán gőzöm sincs, mert elsietni sem szeretném! :(