6.fejezet

Megpróbáltam a legjobb formámat adni, abban, hogy semmilyen érzelem se  látszódjon az arcomon, nehogy a "követőmnek" feltünjön a gyengeségem....én vagyok Laura Harper. Erős vagyok. Megtudom csinálni, nincs semmi baj.
Azért az megnyugtatott, hogy mégis csak London legforgalmasabb helyén vagyok. Szerintem senki sem annyira bolond, hogy a legnagyobb tömegben, fényes nappal próbáljon megtámadni. De mégsem voltam nyugodt, valami azt súgta nekem, hogy ezt az egész SMS-s dolgot nem lesz könnyü megoldanom...éreztem, ahogyan valaki tekintete szinte a hátamat égeti.
Körbenézztem, abban reménykedve, hogy találok egy olyan szempárt, aki épp engem figyel.
De volt egy kis baj. Egyáltalán nem tudtam, hogy mit is kéne megfigyelnem. Uj vagyok ebben az egész "követős" dologban.
De nem, nincs itt semmilyen követő. Meggyőzöm magam, hogy ez az egész, csak egy buta, szörnyen béna vicc.
Az az illető játszani akar? Oké, akkor játszunk.
Elmélkedésemet a telefonom rezgése zavarta meg, újabb SMS-t kaptam.
Egy új üzenet Liam Payne-től villogott a kijelzőn. Akaratlanul is megmosolyogtatott.
" Az óriáskerék? Hogy te mennyire amatőr turista vagy. De hé, pár percre vagyok onnan, megvársz?"
"Mérem az időt" -válaszoltam.
Tökéletes, mosolyogtam magamban, a vállaim sem voltak már annyira merevek. Pont erre volt most szükségem. Egy ismerős arc ebben az új városban, csak hogy ne érezzem magam annyira elveszettnek és magányosnak.
Valamint a tudat, hogy a One Direction egyik tagja az illető, egyáltalán nem zavart. Az agyamat ellepték az emlékek, a beszélgetés részletei Liam-el és a fiúkkal.
Hirtelen éreztem amint két erős kar fonódik a derekam köré, valamint a hátam egy mellkasnak csapódott.
- Ki vagyok? -hallottam egy ismeretlen mély hangot.
Jajj, ne. Mindenemet elöntötte a pánik. Lehet, hogy a "követőm" átment egy idegbeteg emberrabló stílusba.
- Héé, engedj el. -kezdtem el, idegesen kapálózni az ismeretlen személy karjai között. Használatba vettem a körmeimet is, hogy hamarabb sikerüljön.
- Laura...hééé. Csak én vagyok az, Liam. -egy mély, összezavarodott hang szólalt meg a hátam mögött. -Talán valaki másra számítottál? -kérdezte.
Amint felismertem a hangját, azonnal szembe fordultam vele. Be kell, hogy valljam, egyszerüen remekül festett, pedig csupán egy egyszerü fehér póló volt rajta, sötét színü farmerrel, valamint egy tornacsuka.
Barna szemeit, egy sötét szemüveg takarta el....gondolom szüksége van rá a rajongók miatt.
- Oh, sajnálom. -nevettem idegesen, majd kezemet a vállára helyeztem. -Nem tudom, mi ütött belém.
Kicsit dühös voltam magamra. Nincs semmi baj, csak Liam volt az.
- Semmi baj. -válaszolta...örültem, hogy ennyivel ejtette is a témát, és nem kezd el kérdezősködni.  -Tudod, életemben még csak egyszer ültem rajta. -folytatta tarkóját dörzsölve, miközben felnézett a hatalmas kerékre.
- Hát még mindig többször, mint én. -válaszoltam. -Na, és hol vannak a többiek? -járattam végig szemeimet a tömegen, hátha valahol meglátom valamelyiküket, de nézelődésemet a telefonom újabb rezgése zavarta meg.
Idegesen nyúlta bele a táskámba. Majd remegő újakkal kezdtem el használni a telefont, hogy megnézzhessem az újabb üzenetet.
"Aw, helyi hírességekkel lógsz? Az anyád igazán büszke lenne" olvastam.
A szám hirtelen kiszáradt, majd azonnal elraktam a telefont. Az érzelmek vihar módjára szakadtak rám. Esküszöm, ha megtalálom ezt az elmebeteg idiótát, nem állok jót magamért...átkutatom az egész várost ha kell. A düh csak úgy forrt az ereimben.
Senki sem beszélhet az anyámról. SENKI.
Egy hang zavarta meg a gondolatmenetemet. -Hé, minden oké? -kérdezte Liam, majd egyik szemöldökét megemelte a szemüveg alatt.
Jaajj, basszus. Ez remek, most maga Liam Payne azt fogja hinni, hogy megőrültem.
-Igen, már mondtam, hogy minden rendben, a többiek? -válaszoltam, egy erőltetett mosoly kiséretében, miközben idegesen tördeltem a kezeimet.
Liam nem válaszolt azonnal. Gondolom, azon agyalt, hogy haggya-e annyiban a dolgot, vagy ha rákérdezz válaszolnék-e neki.  Megkönnyebültem, mikor láttam rajta, hogy inkább rám haggya a dolgot.

- Hát, Zayn és Niall elugrodtak kajáért, Louis és Harry pedig otthon vannak, nézik a meccset. -válaszolta.
- Oh, értem. -feleltem kurtán.
- De biztos vagyok benne, hogy szívesen eljöttek volna ők is, csak hát nem igazán szóltam nekik arról, hogy hová megyek...és hát, öten, szóval, néha kisebb felfordulásokat tudunk okozni. -mondta. -Hé, tudod mit. -váltott hirtelen témát, majd lábujjhegyre állt, és a hosszú sor elejét kezdte vizslatni. -Van egy barátom, aki itt dolgozik. Nézzük meg, hogy itt van-e ma.  Talán előre enged, és kapunk egy szabad kabint. Gyere. -mondta, majd meglepetésemre, megfogta a kezem, és a sor elejére indult, figyelembe se véve a tömeg nemtetszését. .Nézzd, szerencsénk van. -mosolygott, majd megálltunk egészen az óriákerék lábánál. -Itt van. Szia Frank. Várj egy percet, azonnal jövök. -mondta. Majd pár méterrel arrébb sétált az említett srác felé.
Az imént említett Frank, szintén fiatal volt. Huszas évei elején járhatott. Hosszú, fekete haja volt, szája sarkában egy cigarettecsikk. Egy nyúzott fekete pólót viselt, aminek újja félig elfedte a karján lévő hatalmas tetoválást.
Frank arcán mosoly terült szét, amint megláttam az éppen felé közeledő Liam-et. -Hé, Liam. Barátom. Rég nem találkoztunk. -üdvözölte Frank, majd megölelték egymást.
A beszélgetés többi részét sajnos nem érettem, mivel hallótávolságon kivül álltam. De láttam, hogy Liam szorgosan ecseteli neki, hogy mit it szeretne pontosan.
A tekintetemet levettem az említett srácról, amikor a táskámban újra megrezdült a mobilom. Idegesen vettem ki, majd olvasni kezdtem.
"Ingyen menet az első randin? Remélem élvezed a kényelmes életet. De Laura, én a helyedben nem igazán élném bele magam"Csak ennyit tudsz. SMS-ben riogatni. Próbáltam magam megnyugtatni. De akkor sem becsülhetem alá ezt a valakit. Veszélyes lehet rám nézzve, nem tehetek róla, de újra elöntött az idegesség, és ezúttal a félelem is. Mégis mit akarsz tőlem?..üvöltöttem magamban, majd újra a tömeget kezdtem el pásztázni.
Itt van valahol, a közelemben. Idegesen járattam végig szemeimet az embereken.
Igazán ügyesen játszik. Nagyon jól játszadozik az idegeimmel, mindig elére, hogy felhúzzon. Egyszerüen nem tudom, hogy erre az egészre mit kellene lépnem. Hiszen, az ég világon semmit sem tudok erről a személyről.
De ő ismer engem. Bizonyosan ismeri a múltamat. Figyeli a jelenemet...és most, veszélyt jelent a jövőmre.