35.fejezet

Sziasztok!
Megérkezett az utolsó előtti rész, remélem tetszeni fog.
A hozzászólásokat köszönöm szépen. A másik blogot akkor fogom folytatni, ha majd ide felkerül az utolsó rész is!!! :))


A fiúk hátsó teraszán ültem, nyakig betakaródzva Liam pókrócával, amelyen Toy Story-s szereplők voltak, és már vagy egy órája a kis fáklyás lámpa fényét bámultam, ami a fiúk ketrjében volt.
Csodáltam, amint a piros, sárga és narancssárga lángok körbetáncolják a fát, nekem pedig kellemes meleget biztosítanak. Nem tudom miért, de úgy éreztem, mintha én lennék az a bizonyos láng.
Hiszen a tüz és én is tönkreteszünk dolgokat. Ma, egy újabb ember életét semmisítettem meg.
Megöltem valakit.
- Laura. -a nevem hallatára hirtelen megrezzentem, nem számítottam, most semmilyen társaságra.
- Oh...szia Zayn. -nyugodtam meg egy picit. -Hogy vagy Sam? Lefeküdt már? -kérdeztem.
- Igen, már órákkal ezelőtt elnyomta az álom. Igazán remek kissrác. -válaszolt, majd leült mellém a hintaágyba. -Már elég későre jár, biztos nem szeretnél még lefeküdni? -kérdezte.
- Nem. -motyogtam, majd felhúzztam a térdeimet, és átkaroltam azokat a karommal. -Túl sok minden van a fejemben.
- Arra mérget veszek. Nézzd, igazán sajnálom, hogy ennyi mindenen kellett keresztül menned. Ez az egész olyan bizarrrnak tünik. -mondta.
- Igen. Sajnálom, hogy benneteket is belekevertelek ebbe az egészbe. -kértem bocsánatot, de a szemem nem vettem le a lángokról.
- Laura, mi igazán törődünk veled. A fiúk ís, és én is. Igazán örülünk, hogy most már biztonságban vagy, úgyhogy nyugodj meg. Rendben? -állt fel, majd megállt előttem, és egy apró puszit nyomot a homlokomra.
- Köszönöm. -suttogtam, éreztem, hogy meghatódtam a kedvességétől. -Jó éjszakát.
- Jó éjszakát. -köszönt el, én pedig ott maradtam egyedül.
A mobilom ott pihent a mellettem lévő asztalon, kísértet engem.
Egyre nyugtalanabb lettem, arra számítva, hogy bármelyik pillanatban megszólalhat, egy újabb nem kívánt névtelen üzenettel. De nem jött semmi, mert megöltem azt az embert, aki küldözgette őket.
Kirázott a hideg, ezért még jobban magamra húztam a takarót.
- Laura? Te még mindig idekint vagy? -hallottam egy mély aggodalmas hangot.
- Igen. Olyan békés idekint. -válaszoltam egy ásítás kíséretében.
- Igen, és fagyos. -kuncogott Liam, és leült mellém, oda, ahol nemrég még Zayn foglalt helyet. -Meg fogsz fázni.
- Liam. -hangom rekedt volt, még mindig magam elé bámultam. -Te hogyan...hogy vagy képes ilyen nyugodt lenni, azok után ami történt? -kérdeztem, összevonva a szemöldökömet.
- Laura, persze, hogy nem vagyok teljesen nyugodt. De nem ragadhatsz a múltban. Tovább kell lépnünk. Hosszú élet áll még előttünk. -válaszolta.
- Nem tudom, lehet, hogy igazad volt, csak nekem egy kicsit több időre van szükségem, amíg mindent képes vagyok magam mögött hagyni. -mondtam.
- Idő? Hát én úgy tervezem, hogy abból rengeted akarok veled tölteni, megfelel? -mosolygott, majd apró köröket rajzolgatott a vállamra, ami az őrületbe kergetett, pertsze jó értelemben.
A másik kezével megfogta az én kezemet, amely a takaró alatt volt, és összekulcsolta az újjainkat, majd bíztatóan megszorította.
Apró puszikat nyomott a homlokomra, ahogyan ott ültünk a csendben és mindketten a lángokat csodáltuk.
- Rengeteg minden történt egyetlen hét alatt. szólalt meg, ezzel megtörve a békés csendet. -Néhány jó, néhány kevésbé jó, de egy remek.
- Milyen remek dolog? -kérdeztem.
- Az, hogy veled lehetek Laura Harper. -válaszolta.
- Te tiszta őrült vagy. -nevettem el magam, majd kissé meglöktem.
- Hééé, vigyázz a takaróra. -fenyegetett meg játékosan, de hogy még komolyabbnak tünjön, az újját is meglengedte előttem. -Ez a kedvencem.
- Hét éves vagy, vagy mi? Még mindig sírsz, ha a Bambi-t nézed? -kuncogtam, mire Liam csak elnevette magát. A legszebb hang, amit valaha is hallottam.
- Csak 20 percig sírok utána. Aztán minden rendben van. -mosolygott.
- Bizony? -bólintottam a válaszán.
- Bizony mi? -kérdezte.
- Bizony az, hogy szeretlek. -válaszoltam.
Nem válaszolt semmit, csak közelebb bújt hozzám, és egy hosszú puszit nyomott a számra.
A testem minden egyes része életre kelt, és olyan volt, mintha fel akarnának robbani, Liam minden egyes érintésétől.
- Tudod, én már egy ideje szeretlek, te őrült lány.

Másnap reggel kellemes illatokra ébredtem. Fahéj és pirítós illatát éreztem.
Követtem az illatokat, amint lefelé ballagtam a lépcsőn, még mindig a takaróba csavarva, amely tele volt Buzz Lightyear-al és Woody-al.
- Liam, én mondtam neked. Szerintem két tojást kellett volna bele tenned. -hallottam meg Harry hangját, amint beléptem a konyhába. -Oh, jó reggelt kedvesem. -mosolygott Harry. A szemei még mindig álmos volt, és most még a fürtjei sem álltak annyira tökéletesen.
- Reggelt. -mosolyogtam. -Mi folyik itt? -kérdeztem.
- Reggeli. -válaszolta Liam háttal állva nekem, miközben egy palacsintátésztára hasonlító valamit kevergetett nagyon szorgosan. -Reggelit akarok neked készíteni, de Harry ott okoskodik, és nem haggya befejezni a remekmüvemet.
- Nekem mindegy haver...én csak meg akartam róla győződni, hogy a konyha nem fogja lángokban végezni. -mondta Harry, majd felkapott egy almát és elindult felém.
- Szia. -köszönt újra. Gyönyörü zöld szemei smaragd színben pompáztak. -Hogy vagy?
- Jól. válaszoltam egy sóhajtás kíséretében. -Egy kis alvás segített.
- Látom nem viccelsz. -nevetett, majd beleharapott az almába. -Legalább 11 óra aludtál. Már majdnem dél van. -mondta, mire csak megrántottam a válamat.
- Hééé, szükségem volt a szépítő alvásomra. -nevettem.
- Oh, nem viccelj már. Nincs rá szükséged. -kacsintott, miközben a szája tele volt almával, majd elsétált mellettem a nappaliba.
- Sam ott van? -kérdeztem. Csak most jutott az eszembe, hogy tegnap reggel óta nem is beszéltem az öcsémmel.
- Nem. Azt hiszem Niall-el van valahol. -kiabálta a nappaliból.
Liam mögé lopakodtam, aki nagyon aranyosan nézett ki a kis rózsaszín köténykéjében, miközben francia pirítóst próbált nekem készíteni.
Kicsit meglepődött, amikor hátulról megöleltem. -Jó reggelt. -fúrtam bele az arcom a hátába.
- Jó reggelt. -mosolygott. Letette a tálat és szembe fordult velem, majd egy puszit nyomott az arcomra. -A reggeli mindjárt kész. Valamint Harry-nek egyáltalán nem volt igaza, mert ez a reggeli, egyszerüen mennyei lesz. -mondta büszkén, majd az asztal felé mutatott.
- Már farkas éhes vagyok. -nevettem, és megdörzsöltem a hasamat. -Hééé, mindjárt jövök, csak megnézem Sam-et. -mondtam.
Igy elindultam a nappali felé, majd az elülső teraszra mentem, ahol megláttam, hogy Niall újabb gitárleckét ad az öcsémnek.
- Laura! -kiáltotta el magát, amikor meglátott. -Itthon vagy. Sebesen futott felém, a legédesebb mosollyal az arcán és szorosan magához ölelt.
- Szia öcsi. Bocsi, hogy sokáig voltam. -borzoltam össze a haját.
- Semmi baj, csak egy kicsit hiányoztál. Niall épp gitározni tanít, igazi gitárzseni. Már annyival jobb vagyok, meg kell hallgatnod. -hadarta a szavakat egymás után.
- Igazat mond. Igazi gitárzseni vagyok. -húzzta ki magát Niall, majd felém intett.
Sam megfogta a kezem, és közelebb húzott hozzájuk, majd a fiúk egy kisebb akusztikus koncertbe kezdtek, és én is észrevettem, hogy Sam gitártudása határozottan javult azóta, mióta az utcán hallottam játszani.
- Laura? -hallottam meg, hogy valaki a nevemet mondja.
Azonnal megfordultam, majd láttam, hogy Louis az, de az arcán most nem volt látható az a felhőtlen mosoly, amely mindig ott virított rajta.
- Igen? -kérdeztem, és kezdtem egy nyugtalanabb lenni.
- Valaki keres téged, odakint vár az ajtóban. -válaszolta, közben a tarkóját dörzsölgette.
- Engem? Ki az? -kérdeztem.
- Az apád.